Rekordot döntött a magyarral vetélkedő cseh filmbiznisz
A filmforgatást támogató cseh rendszer - amelynek egyik versenytársa a hasonló magyar rendszer - olyan sikeres volt tavaly, hogy az ennek köszönhető bevétel kétszeresére nőtt egy év alatt.

Nőtt a Magyar Telekom nyeresége és bevétele
A Magyar Telekom Nyrt. 2019-ben 666,7 milliárd forint árbevételt ért el, ami 1,5 százalékkal haladja meg az előző évit, adózott nyeresége 4,2 százalékkal 44,5 milliárd forintra nőtt - közölte a társaság a tőzsde honlapján kedden.
Már számolgatják a koronavírus okozta veszteségeket
A koronavírus-járvány következtében a világ idegenforgalma idén - a korábbi évek növekedése helyett - jelentősen csökken majd, a visszaesés akár 30 százalékos is lehet.
Méretes lyukat ütöttek az amerikai költségvetésre
Hiány keletkezett az amerikai költségvetésben januárban, miután egy évvel korábban még többlete volt a büdzsének - írja az MTI
Kiábrándító hír az albérletkirálytól
Gyenge eredményről számolt be az Airbnb internetes szállásadó szolgáltatási lánc, ami késleltetheti tőzsdei premierjét. A növekvő költségekkel szemben nem sikerült kellően bővülő árbevételt felvonultatni.