Jó éve volt tavaly az amerikai bankoknak
Az amerikai bankszektor a tavalyi évet minden idők második legnagyobb nyereségével, 233,1 milliárd dollárral zárta, ami 1,5 százalékkal kisebb a 2018. évinél - írja az MTI.
Jó éve volt tavaly az amerikai bankoknak
Az amerikai bankszektor a tavalyi évet minden idők második legnagyobb nyereségével, 233,1 milliárd dollárral zárta, ami 1,5 százalékkal kisebb a 2018. évinél - írja az MTI.
Visszavonulót fújhat a kormány, győztek az önkormányzatok?
Lehet, hogy mégsem csökkenti a kormány a helyi iparűzési adót, miután fideszes polgármesterek is jelezték, hogy súlyos gondot okozna a településüknek, ha elesnének ettől a bevételtől.
Egyre jobban kivéreztetik Budapestet - friss számok érkeztek
Budapest túlságosan kevés pénzből gazdálkodik, ami biztosan nem elég a szükséges feladatok ellátásához és a vagyon megtartásához - derül ki Kiss Ambrus Budapest általános főpolgármester-helyettese számításaiból.
Brexit: az emberkísérlet folytatódik
Boris Johnson brit miniszterelnök képes volt úgy választást nyerni, hogy a szavazás idején a gazdaság halványan teljesített, és ez meghozta az étvágyát ahhoz, további politikai ökölszabályokat rúgjon fel. Hamarosan tesztelheti a brit társadalmon, hogy mit lehet még megtenni és mit nem.
Brüsszel egyetlen fillér támogatást sem utalt a magyaroknak januárban
Idén januárban a központi költségvetés 40,8 milliárdos, az elkülönített állami pénzalapok 25,7 milliárdos, a tb-alapok pedig 23,9 milliárd forintos szufficitet értek el - adta hírül a pénzügyi tárca részletes adataokat.