Koronavírus: mintha javulna a helyzet
Huszonnégy óra alatt közel 450 ezer új esetet regisztráltak világszerte.
Koronavírus: mintha javulna a helyzet
Huszonnégy óra alatt közel 450 ezer új esetet regisztráltak világszerte.
Egy nap alatt közel fémillióval nőtt a Covid-fertőzöttek száma
A vasárnap reggeli adatok szerint az eltelt egy napban 486,2 ezerrel nőtt világszerte a kiszűrt koronavírus-fertőzöttek száma, és 879 beteg elhunyt a fertőzéssel összefüggésbe hozhatóan. Az adat a hétvége miatt visszaesést mutat, de pénteken már meghaladta az egymilliót a napi új fertőzöttek száma.
Újabb magyar majomhimlős betegeket talált az NNK
Ezúttal 5 embernél mutatták ki a fertőzést.
Megjelent a magyar határon is a majomhimlő
Szlovákiában azonosították az első majomhimlő-fertőzést, a beteg minden bizonnyal külföldről hurcolta be a kórokozót, ám amit észrevette, hogy valami nem stimmel, orvoshoz fordult, és ezt követően mindent úgy csinált, ahogy javasolták neki.
Elérték Belgrádot a fertőzött szúnyogok
A nyugat-nílusi láz vírusát hordozó szúnyogok már Belgrádban is jelen vannak, ugyanakkor az illetések szerbiai közegészségügyi intézet szerint még nem fertőztek meg embert a csípéseikkel.