Kínában több mint egymilliárd dózis vakcinát adtak be a lakosságnak
Kínában már több mint egymilliárd dózis, koronavírus elleni vakcinát adtak be a lakosságnak szombatig - számolt be a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság vasárnap.

Koronavírus: újabb egészségügyi kockázatok derültek ki
A posztoperatív halálozásnak és a tüdőszövődmények kialakulásának is nagyobb esélye, ha a műtétet megelőző hat héten belül gyógyult ki valaki a betegségből.
Koronavírus: megszólalt a Pfizer-vezér
A fejlett országok már idén év végén úgy élhetnek, mint régen, de a szegényebb országok csak egy év késéssel élhetik meg ugyanezt a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla szerint.
Koronavírus: 330 millió forintos támogatást kapott a kormánytól egy mórahalmi cég
Az Egészségipari támogatási programon belül 330 millió forintot kapott a mórahalmi Seqomics Kft. - jelentette be Varga Mihály pénteken az MTI szerint.
A brit felnőttek több mint 80 százalékát beoltották, mégis terjed az indiai mutáns
A csütörtökön ismertetett legfrissebb adatok szerint a brit felnőtt lakosság több mint 80 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát, és csaknem 60 százaléknak mindkét adagot beadták.