Egyre nő a feszültség az állami vállalatoknál
Keveslik az állami vállalatok szakszervezetei a 2019-re vonatkozó 5 százalékos béremelést, amiről még 2017-ben állapodtak meg a munkáltatókkal. A BKV-nál pedig konkrét ajánlatra várnak a dolgozók.

Újabb sztrájk jön egy autóipari üzemben
Bérmegállapodásig tartó sztrájkot hirdet az Életre Tervezett Munkavállalók Szövetsége (ÉTMOSz) a miskolci SEG Automotive (S.E.G.A.) gyárban, miután a munkáltatóval egyelőre megrekedt a vita– írja a szakszervezet a Facebook-oldalán. A cég utólag azt közölte, hogy szerinte versenyképes és korrekt a legutolsó ajánlata.
Már nem megy olyan jól a szlovákoknak
A következő években nem fogja elérni a szlovák gazdaság azt a növekedési tempót, amit tavaly produkált. A fizetések azért még emelkednek.
Egyre nő a feszültség a Magyar Postánál
Elhúzódnak a bértárgyalások a Magyar Postánál, ahol a szakszervezetek a korábban elfogadott 6 százalékos béremelés helyett legalább két számjegyű növelést szeretnének kiharcolni 2019-re.
Könyörtelen igazság a magyar minimálbérről - erről hallgat a kormány
Az Eurostat nemrég közzétette a tagországok 2019-es bruttó minimálbér-statisztikáját, amely fontos adatsor ugyan, de nettó bérek ismerete nélkül nehéz összevetni, hogy mely országban mennyit is ér a legkisebb bér. Ennek számoltunk utána.