Jelentős haszonnal, 69,3 millió euró nyereséggel zárta a tavalyi évet az IOR vatikáni bank - hozta nyilvánosságra hétfőn a pápai állam pénzintézete.
Szerző(k): MTI-EcoIdén végre csökkenni kezdett a lakossági adósok száma: már \"csak\" bő 1,8 millió mulasztást tart nyilván a Központi Hitelinformációs Zrt. Az összes szerződés száma pedig évről évre kevesebb.
Szerző(k): EconomxAz MNB mellett működő Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központhoz több mint 11 ezer megkeresés érkezett a devizahiteles elszámolással kapcsolatban, a Pénzügyi Békéltető Testülethez pedig 323 ügyfél adott be panaszt a legfrissebb adatok szerint - mondta Szabó József, a fogyasztóvédelmi központ igazgatója.
Szerző(k): MTIA tízezres nagyságrendet is eléri azon banki ügyfelek száma, akiknek hiába járna vissza pénz az elszámoltatásnak köszönhetően, várhatóan soha sem fogják megkapni, mivel a pénzintézetüket felszámolták – írta a Blikk.
Szerző(k): MTIAz MNB üdvözli a bankok vállalásait, amit a Magyar Bankszövetség összesített és átadott a jegybanknak - adta hírül az MNB.
Szerző(k): EconomxAz év végéig összevonni tervezett két állami bank, az Abanka és a Banka Celje, a második legnagyobb pénzintézet lesz Szlovéniában – közölték a bankok képviselői közös nyilatkozatukban szerdán.
Szerző(k): MTI-EcoA Magyar Bankszövetség tovább árnyalta a Rogán Antal által a múlt héten megpendített számokat az elszámolás áldásos hatásaival kapcsolatban.
Szerző(k): EconomxSzámos európai nagybank hitelbesorolását vizsgálta felül kedd estére a Fitch Ratings. Az osztrák nagybankokat leminősítette.
Szerző(k): portfolio.hu