A Takarékbank elnök-vezérigazgatójának fogadója és Csapody Balázsnak, a kormány turisztikai stratégiájának egyik megalkotójának panziója is kapott vissza nem térítendő támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökségtől.
Szerző(k): Vég MártonIsmét az államé lesz a 2008-ban önkormányzatok tulajdonába kerülő Bahart-üzletrész. Több településvezető viszont attól tart, hogy az állam kicsavarja a kezükből a céget, az értékes területeket pedig eladja kormányközeli vállalkozóknak - számolt be a Népszava.
Szerző(k): Domokos LászlóA Balatoni Hajózási Zrt.-ben (Bahart) tulajdonos önkormányzatoknak csütörtökig kell dönteniük, hogy a hónap végén lejáró 1,42 milliárd forintos tőkeemelési kötelezettségük elengedése fejében elfogadják-e, hogy az állam közel 35 százalékos tulajdonhányadhoz jusson a hajózási társaságban - közölte Balassa Balázs, a lehetőséggel élni kívánó részvényes Szigliget polgármestere.
Szerző(k): Szász PéterA Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) által indított, összesen 300 milliárd forintos Kisfaludy hotel- és panziófejlesztési program eddigi két legnagyobb milliárdos nyertese ugyanahhoz a kormányközeli tulajdonosi körhöz köthető. Guller Zoltán vezérigazgató szerint kizárólag szakmai szempontok döntöttek a pályázatok elbírálásakor.
Szerző(k): Vég MártonTavasszal munkába állhat a Balatonon az az új technológiával dolgozó, mobil lágyiszap-eltávolító és -víztelenítő berendezés, amelyet több mint két év alatt fejlesztett ki a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. az unió 180 millió forintos támogatásával, összesen mintegy 350 millió forint ráfordítással.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz idén sem emelkednek a balatoni horgászjegy-árak, a tó horgászrendje néhány pontban módosul - közölte Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója az MTI-vel pénteken.
Szerző(k): Szász PéterElkezdődik a jegesedés a Balatonnál, azonban nem csak magán a tavon, hanem a 90 kilométer per órás dermesztő szél következtében a partmenti tárgyakon is - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Szerző(k): Szász PéterA belföldi nyaralóhajózás megteremtésére csaknem 4 milliárd forint jut 2020-ig a kormány határozata értelmében - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika