Fergeteges látványt nyújt a korán érkezett tavaszban a Balaton csodaútja
A mandulafa a gyümölcsfák közül elsőként virágzik, azonban így sem megszokott, hogy már február végére teljes szépségükben pompáznak a fák.
Fergeteges látványt nyújt a korán érkezett tavaszban a Balaton csodaútja
A mandulafa a gyümölcsfák közül elsőként virágzik, azonban így sem megszokott, hogy már február végére teljes szépségükben pompáznak a fák.
Felfordulás történt a diákbéreknél is: ennyit kereshetnek most a fiatalok
Az infláció hatására folyamatosan emelkedő bérek, a diák munkaerőpiac COVID-19 utána teljes felépülése miatt Budapesten az átlagos órabér körülbelül 2100 forint, míg a szórás 1800-2500 forint között mozog, vidéken ez a szám átalában alacsonyabb – mondta el az Economxnak a Meló-Diák Iskolaszövetkezet vezetője.
Most alaposan kifaggatják a balatonfüredieket
Több hónapig tartó adatfelvételt végez a KSH.
Negyedmillió vendéget várnak a hazai szállásadók Valentin-napra
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint idén több mint 10 százalékkal többen foglaltak szállást Valentin-napra és az azt követő hétvégére, mint a tavalyi évben. Az előfoglalási információk szerint negyedmillió hazai vendégéjszakát hozhat az idei szerelmesek ünnepe.
Sláger úti célok - Ide megy a magyarok többsége pihenni
Már csak alig egy hónap és jön az idei év első hosszú hétvégéje, a foglalások alapján Pécs, Eger és Gyula a legfelkapottabb hely. Van, aki már nyárra is foglalt szállást, a Balaton fővárosa viszi a prímet, de Horvátországban az Adria is nagyon népszerű.