Kína állami támogatást nyújthatna a jövőben az ott gyártott Tesla járművekért, azok ugyanis felkerültek a támogatásra javasolt új energiával működő járművek listájára - derül ki egy, a kínai ipari és információtechnológiai minisztérium internetes oldalán pénteken közzétett tájékoztatóból.
Szerző(k): Szabó DánielA német használtautó-kereskedők kitalálták, hogyan szabadulhatnának meg a dízelbotrány után a nyakukon maradt, elértéktelenedett dízelmotoros autóiktól.
Szerző(k): Barabás JúliaRekordszámú személygépkocsit és haszongépjárművet helyeznek forgalomba az idén Németországban a külföldi autógyártók németországi szakmai képviseleti szervezete, a VDIK szerdán publikált jelentése szerint – írja az MTI.
Szerző(k): Rácz GergőA hóval borított autóknál nem látszik, hogy az adott autós vett-e parkolójegyet vagy sem. Azt nem tiltja semmi, hogy a parkolóőr lekotorja a havat az ellenőrzés miatt.
Szerző(k): Csernátony CsabaNem csak az Audi, a Mercedes is elbocsátásokra készül. A megszűnő munkahelyek száma tízezres mértékű lesz, a cég világszerte levő valamennyi üzemét érinti.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Magyarországon is jelen lévő Szberbank kiterjedt befektetésekbe kezdett különböző technológiai ágazatokban: nem csupán hitelezőként, hanem résztulajdonosként is belefolyik a technológiai fejlesztésekbe.
Szerző(k): Barabás JúliaElon Musk a Tesla autógyártó tulajdonosa és vezetője új szuper kisteherautójával gyorsan kivívta magának az orosz mémgyártók érdeklődését. A verda számos lehetséges alkalmazását mutatták be.
Szerző(k): Barabás JúliaParádés érvekkel támasztja alá a balatonföldvári önkormányzat, miért fontos lecserélni a hivatal két autóját, köztük a polgármester 4 éves szolgálati Renault-ját.
Szerző(k): Szász Péter