BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,0 %
header

ár

07.
18.
09:45

Olcsóbban internetezhetnek a britek

A brit távközlési hivatal (Oftel) utasította a BT Group Plc-t, hogy 8,5 százalékkal csökkentse az átalánydíjas internet-csatlakozási díj nagykereskedekmi árát. Az Oftel, amely a fenti szolgáltatás két évvel ezelőtti beindítása óta folyamatosan figyelemmel kisérte a piac alakulását, a döntést azzal indokolta, hogy a fogyasztókkal közvetlen kapcsolatban álló internet-szolgáltató cégek (ISP) csak e korrekció nyomán tudnak közvetlenül versenyre kelni a hasonló szolgáltatásokat nyújtó BT-vel.

Szerző(k):
Sebő Gábor
05.
23.
23:59

Az IMF sürgeti a bolgár energiaszektor átalakítását

A Nemzetközi Valutaalap addig nem utalja át Bulgáriának a tavaly jóváhagyott 300 millió dolláros hitelcsomag második, 32 millió dolláros részletét, míg a kormány be nem jelenti az energiaárak emelését - közölte tegnap kéthetes szófiai tárgyalásait követően Jerald Schiff, az IMF küldöttségének vezetője. Erre várhatólag július közepéig sor kerül. A bolgár kormány az év elejei 10 százalékos áremelés után érthető módon ódzkodik a jelentős társadalmi ellenállást kiváltó áremelésektől, márpedig még közel 50 százalékos drágulás szükséges ahhoz, hogy az árak elérjék az előállítási költségek szintjét. Az IMF ahhoz is ragaszkodik, hogy a legutóbbi halasztást követően a parlament legkésőbb júliusban végre elfogadja a csődtörvény módosítását - az eredetileg március végére tervezett vitát a képviselők elnapolták. Az IMF mindazonáltal úgy látja, hogy az infláció gyorsulása ellenére az idei évre előirányzott 4,0 százalékos gazdasági növekedés teljesíthető. Az év eleji áremelések miatt a négyhavi infláció már 5,1 százalékot tett ki, szemben az egész évre tervezett 3,5 százalékkal. Milen Velcsev pénzügyminiszter az IMF-fel egyetértve 7,25 százalékra módosította az éves inflációs előirányzatot.

Szerző(k):
Sebő Gábor