Így változott az élet május elsejétől
Több jogszabály is változik 2018. május elsejével. Örülhetnek a motorosok, jóval kevesebb jégeső lesz ezentúl, sok embernek érkezik a pótnyugdíj - igaz viszont az is, hogy véget ér a kilakoltatási moratórium.
Így változott az élet május elsejétől
Több jogszabály is változik 2018. május elsejével. Örülhetnek a motorosok, jóval kevesebb jégeső lesz ezentúl, sok embernek érkezik a pótnyugdíj - igaz viszont az is, hogy véget ér a kilakoltatási moratórium.
Kisebb lesz a sztrájk a vártnál
Kihátráltak egyes szakszervezetek a május 1-ére tervezett sztrájk mögül – közölte hétfőn a LOT lengyel légitársaság szóvivője, aki szerint a tiltakozás nem lesz kiterjedt és jelentős.
Mit is ünneplünk május 1-jén?
Május 1., amelyet 1890-ben ünnepeltek először, egy évszázadon át volt a munkások nemzetközi ünnepe, az 1990-es évektől pedig a munkavállalók szolidaritási napja - derül ki az MTVA Sajtóadatbankjának anyagából.
Döbbenetes adatok a magyar fizetésekről - megtéveszthet a statisztika
Egyre javulnak a foglalkoztatottsági mutatók, ám a dolgozók fele csupán a legkisebb kötelező bért vagy annál alig többet kap munkájáért. A dolgozók kétharmada az átlagbér alatt keres - írja a Népszava.
Nyugdíjemelés: ez a helyzet mindenkinek rossz lesz
A munkaerőhiány miatt egyre nagyobb ütemben nőnek a bérek, miközben a nyugdíjak éppen, hogy követik az infláció alakulását. Emiatt évről-évre lemaradhat az öregségi ellátások vásárlóereje a nemzetgazdasági átlagbér vásárlóerejétől. A nyugdíjemelésre vonatkozó törvényi rendelkezéseket célszerű lenne módosítani - figyelmeztetett Farkas András nyugdíjszakértő.