Élőben hazudott Vucsics egy kisfiú szavairól
A szerb elnök mást olvasott fel egy tévéműsorban, mint ami valójában a neki írt levélben állt. A produkciót élőben közvetítették.
Élőben hazudott Vucsics egy kisfiú szavairól
A szerb elnök mást olvasott fel egy tévéműsorban, mint ami valójában a neki írt levélben állt. A produkciót élőben közvetítették.
Egy politikában ismeretlen akadémikus lesz Szerbia következő miniszterelnöke
A pártonkívüli, endokrinológiával foglalkozó orvosnak, Djuro Macutnak április 18-ig kell megalakítania kormányát.
Katonai együttműködést kötött Szerbia és Magyarország
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter elmondta, a megállapodást a két ország közötti 2025-ös tervekre vonatkozóan kötötték meg.
Grönlandot elözönlik az amerikaiak, a tettrekészek Párizsban gyülekeztek
Vizsgálatot indított a Fehér Ház annak kiderítésére, miként kerülhetett bele egy újságíró abba a Signal-beszélgetésbe, amelyben vezető tisztségviselők a jemeni húszik elleni légicsapások terveit vitatták meg. Franciaországban 31 ország részvételével tartottak csúcstalálkozót az ukrajnai háború kapcsán. Aleksandar Vucic szerb elnök pedig szelíd dorgálást kapott Brüsszelben. Ezek voltak a hét legfontosabb külpolitikai eseményei.
Mi ez a nagy fegyverkezési láz a Balkánon? – Ellenőriztük a tényeket
Stratégiai, védelmi együttműködést kötött a NATO-tagállam Horvátország és Albánia, valamint Koszovó, amelynek hivatalosan nem is létezik hadserege. Könnyű mindezt úgy értelmezni, hogy gyűlnek a sötét fellegek Szerbia felett, a Balkán pedig felkészül a puskaporos hordó státuszra. Miközben a kép ennél jóval árnyaltabb.