Meglepheti a turistákat a készülő romániai változás
Szervizdíjat vezethetnek be Romániában a vendéglátóipari cégek kezdeményezésére, a vendéglői számlához hozzáadott bevételt adóztatnák.
Meglepheti a turistákat a készülő romániai változás
Szervizdíjat vezethetnek be Romániában a vendéglátóipari cégek kezdeményezésére, a vendéglői számlához hozzáadott bevételt adóztatnák.
Vallott a NAV: meghökkentő számokat közöltek
A NAV Bűnügyi Főigazgatósága (BFIG) és az irányítása alatt álló nyomozó szervek 2018-ban 5 956 ismertté vált bűncselekmény kapcsán indítottak büntetőeljárást – közölte az adóhatóság.
Tao: milliárdos problémák
Eddig több mint 3,8 milliárd forintnyi tao-támogatásról állapították meg, hogy nem volt minden rendben a felhasználásával – számol be az mfor.hu.
Fegyverarzenál volt az adócsalóknál
Fiktív számlák kiállításával foglalkozott az a bűnszervezet, amelynek működését országos akcióban számolta fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A bűnszervezet tagjainál több gépfegyvert és pisztolyt találtak - adta hírül az adóhivatal.
Változtatást tervet az EB a közös adópolitikában
Egyhangú döntés helyett minősített többségi döntéshozatalra kellene áttérni a közös adópolitika egyes területein az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő tanácsban a hatékonyság növelése érdekében - idézi az Európai Bizottság vitaindítónak szánt közleményét az MTI.