A magyar kormány népszerűségének hanyatlásáról közöl összefoglalót a Reuters. Az utca embere elsősorban a magas inflációra és a növekvő bizonytalanságra panaszkodik.
Szerző(k): NAPIA várakozásoknak megfelelően változatlan mértékben emelkedtek a fogyasztói árak az eurózónában májusban.
Szerző(k): NAPIÁprilisban az agrártermékek termelőiár-szintje 2,9 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül a növényi termékek ára 8,7 százalékkal mérséklődött, míg az élő állatoké és az állati termékeké 11,1 százalékkal nőtt - közölte a KSH. A tyúktojás ára továbbra is drasztikus, 63,4 százalékos növekedést mutat.
Szerző(k): NAPIA vártnál jóval alacsonyabb májusi inflációs adatok keddi ismertetése után csökkentették az idei magyarországi inflációra szóló előrejelzésüket londoni felzárkózó piaci elemzők. A további jegybanki kamatpályával kapcsolatos nézetek azonban eltérnek a citybeli elemzői közösségen belül, attól függően, hogy az egyes szakértők szerint milyen mértékben oszlik meg az MNB figyelme az infláció és a kockázati mutatók között.
Szerző(k): MTI-EcoVáratlanul és jelentősen estek az árak májusban, az éves alapon számolt inflációs ráta az előzetes elemzői konszenzustól 0,3 százalékponttal maradt el és 5,3 százalék lett.
Szerző(k): Gerőcs TamásA Főtáv nyártól ígért alapdíjcsökkentése inflációcsökkentő hatású lehet. Lapunknak nyilatkozó szakemberek úgy vélik, ellensúlyozhatja a felfelé ható inflációs nyomást a Főtáv, ám ennek csekély lesz az inflációt javító ereje. Az egész évre így legalább 5,6 százalékos átlagos éves pénzromlással kell számolni.
Szerző(k): Gerőcs TamásKissé tovább gyorsulhatott az infláció a múlt hónapban Magyarországon, elsősorban a belépő bázishatások és a legutóbbi időszak forintgyengüléseinek átszűrődő hatásai miatt - jósolták londoni felzárkózó piaci elemzők a keddi adatismertetés előtt.
Szerző(k): MTIA Napi Gazdaság elemzői konszenzusa 5,6 százalékos éves árváltozást jósol májusra, és szakértők szerint az idei egész éves átlagos inflációs ráta is ezen a szinten ragadhat.
Szerző(k): Gerőcs Tamás