Kupa Mihály volt pénzügyminiszter szerint a novemberben hatályba lépő adóváltozásokkal - amellett, hogy 14 féle tehernövelő intézkedést vezetnek be - a választások előtti 52 féle adó után jövőre 54 féle adó lesz - plusz az ebadó. Az Antall-kormány egykori szakpolitikusa szerint körülbelül 455-500 milliárd forinttal nő a lakosságtól, illetve a vállalkozásoktól történő elvonás 2012-ben az idei évhez képest.
Szerző(k): NAPINemcsak a lustaság, hanem a nyomtatványhiány is közrejátszik abban, hogy az evás vállalkozások az idén az utolsó pillanatban készítik el adóbevallásaikat - írta a Népszabadság.
Szerző(k): NAPI OnlineÚj átalányadó bevezetését javasolja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Gazdaságpolitikai Bizottsága. Az eva-plusz adókulcsa 18 százalékos lenne és 30 millió forintos értékhatárig lehetne használni. A javaslatot elküldték a Pénzügyminisztériumba - olvasható az Üzleti 7-ben.
Szerző(k): Kolozsi PálJúniusban szúrópróbaszerűen ellenőrzi az APEH azokat az egyszerűsített vállalkozói adót (eva) választó társaságokat és egyéni vállalkozókat, akik nem fizettek adóelőleget az első negyedév után - közölte az MTI.
Szerző(k): Kolozsi PálHétfőn több napilapban is megjelent, hogy azok az egyszerűsített vállalkozási adóra (eva) áttért vállalkozások, amelyek tavalyi teljesítésükről idén állítanak ki számlát, kétszeresen adóznak az így keletkező bevételük után.
Szerző(k): NAPIA közhiedelemmel ellentétben nem kell átállnia a kettős könyvvezetésre 2004-től azoknak a jelenleg egyszeres könyvvitelt vezető betéti és közkereseti társaságoknak, amelyek az egyszerűsített vállalkozási adó alá tartoznak a jövőben. Az evával kapcsolatos esetleges kifogások kivizsgálását az Európai Unió illetékes bizottsága majd csak a csatlakozás után kérheti, s az elbírálás további éveket vehet igénybe.
Szerző(k): Baka ZoltánAz átlagos egyéni vállalkozó körülbelül havi 8 ezer forintot fizet a könyvelőjének, és ha jövőre az egyszerűsített adminisztrációt ígérő evát választja, valószínűleg akkor sem ússza meg olcsóbban a dolgot, legalábbis a könyvelők szándékai szerint. A munkaügyi minisztérium rendelete viszont megmentheti az egyéni vállalkozók könyvelőit. Ez arra kényszeríti a részben szerződéssel, részben munkavállalóként dolgozókat, hogy a jövőben saját vállalkozásuk legyen a munkaadójuk.
Szerző(k): Tóth KatalinAz adózók a 2003. évre vonatkozóan az egyszerűsített vállalkozási adózás választását legkésőbb 2002. december 20-áig kell hogy bejelentsék a székhelyük szerint illetékes APEH igazgatóságon. A határidő elmulasztása jogvesztő, az APEH azonban meghosszabított nyitvatartással próbálja elejét venni annak, hogy bárki is lemaradjon.
Szerző(k): Kummer Krisztián