Íme, egy sokatmondó ábra a magyarországi menekültekről
Érdekes statisztika látott napvilágot.
Érdekes statisztika látott napvilágot.
Öt ábra, ami sokat elmond a magyar cégekről
A következő néhány évben akár 750 milliárd forintnyi uniós forrást is elkölthetünk a kutatás-fejlesztésre, amit sok tízmilliárdos hazai támogatás is kiegészít. Óriási lehetőség az országnak, kérdés, hogy a cégek is így érzik-e.
Újra nagy osztalékot fizetett a MET (javított)
A korábbi 3,1 millió euró után 7,7 milliót fizet ki osztalékként tulajdonosainak a MET Magyarország – derül ki a Mol, illetve offshore-szerű hálózatokon keresztül például az Orbán Viktor-közeli Garancsi István, vagy épp Nagy György exwallisos üzletember résztulajdonának tekinthető energiakereskedő tegnap leadott tavalyi eredményadataiból - számolt be a Népszabadság.
Nyereséges a szövetkezeti hitelintézeti integráció
A szövetkezeti hitelintézeti integráció 3,3 milliárd forintot meghaladó konszolidált adózás előtti eredményt ért el tavaly, a pénzügyi csoport konszolidált mérlegfőösszege pedig csaknem 2400 milliárd forint volt - mondta Szabó Levente, a Takarékbank Zrt. vezérigazgatója az M1-en.
Nagyot ugrott az állami nagybank
Jelentősen növelte tavaly a belföldi ügyfeleknek nyújtott hitelállományát az Eximbank, miközben a külföldiek finanszírozása 2014-hez képest is visszaesett. Idén viszont már nyereséges lett a bank, a 2014-es 1,4 milliárdos veszteség után 2015-ben 3 milliárdot meghaladó nyereséggel zárta az évet - írta a Világgazdaság.
Mélyről indulnak a magyar bankok
A nyolc magyarországi nagybank fele tavaly még veszteséges volt a magyar számviteli szabályok szerint, az idén azonban heten már nyereséget várnak - derül ki a Világgazdaság összeállításából.