Fuzik Zsolt arról beszélt, hogy a politikusok parkolási pályázatok és a BKV-s informatikai beruházások kapcsán kértek és kaptak tőle korrupciós pénzeket. Azt is állította, hogy Horváth Csaba több év alatt közel 250 millió forintot kapott tőle.
A volt zuglói MSZP-s polgármester mellett Tóth Csaba és Baja Ferenc korábbi, illetve Molnár Zsolt jelenlegi szocialista országgyűlési képviselő is a vádlottak padjára került. Rajtuk kívül még Jelen Tamás, Újbuda korábbi fideszes alpolgármestere is a vádlottak között van, aki a vádirat szerint már 2017-18-ban, a zuglói Fidesz elnökeként milliós összegekhez jutott a SYS Parking Kft.-től.
Kapcsolódó
Fuzik azt mondta, a fővárosi önkormányzatból ismerte Horváth Csabát, aki 2016-ban hívta őt fel, hogy tárgyaljanak a zuglói parkolásról – számolt be róla a 24.hu. Ekkor ismertette össze Tóth Csabával is, az elbeszélése alapján pedig abban állapodtak meg, hogy a SYS Parking elindul a parkolóautomata-beszerzési és -üzemeltetési pályázaton is.
A tanú állítása szerint abban állapodtak meg később, hogy a politikusok a nyereség felét kapják meg, ezután diszkvalifikálták a nyertest, ami után a cég megkapta a megbízást. Fuzik elmondása szerint ezért három alkalommal adott át vesztegetési pénzt, körülbelül 30 millió forintot. Szintén a nyereség felét adta a tanú szerint a SYS Parking az üzemeltetésért 2017 és 2019 között, ami havi 10-13 millió forintot jelentett. Állítása szerint Horváth emellett még külön is kért kisebb összegeket, amiről Tóth Csaba nem tudott. Jelen Tamás is azzal jelentkezett be nála, hogy pénzre van szükségre. Fuzik róla annyit hallott csak, hogy az MSZP-sek legnagyobb ellensége Zuglóban, ezért neki is milliókat fizetett.
Baja Ferenc 2019-ben 30 millió forintot kért Fuziktól, azzal az ígérettel, hogy az önkormányzati választás után komoly pozícióba kerül majd, és így biztosíthatja, hogy a csoport másik cégének megmaradjon a szerződése a BKV-val. Később a kérés kiegészült azzal, hogy Molnár Zsoltnak is juttatni kell egy nagyobb összeget, 40 millió forintot, cserébe két évig nem támadják a szerződést.
Az ügyészség Kaszás Zoltánt, a T-Systems Magyarország volt vezérigazgatóját jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntettével, hamis magánokirat felhasználásának vétségével és vesztegetés elfogadásának bűntettével vádolja, Horváth Csabára és Tóth Csabára pedig 6 év börtönbüntetést és 50 millió forint pénzbírságot, Jelen Tamásra 4 év börtönt és 30 millió forint bírságot, Baja Ferencre 4 évet és 15 millió forint büntetés megfizetését, Molnár Zsoltra pedig 2 év börtönt és 25 millió forint bírságot kért.
Bottal se piszkálnám típusú helynek látja a BKV-t Karácsony Gergely
A főváros közösségi közlekedéséért felelős cég vezérigazgatójának, Bolla Tibornak a menesztése kapcsán a BKV anyagi nehézségeiről is beszélt a Párbeszéd politikusa. Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint a főpolgármester nem most tudta meg, hogy kétes ügyei vannak a Budapesti Közlekedési Zrt. vezetésének. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége