Úgy látszik, él még a népi humor hagyománya. A Facebookon egy helyi virtuális közösségben, a Szentendre Blogol csoportban jelent meg egy poszt egy olyan csobánkai útról, ahol valószínűleg összeszorított fogakkal közlekednek az autósok, hogy a hepehupákon le ne harapják a nyelvüket. 

Az út menti villanyoszlopon tábla hirdeti: ZENÉLŐ ÚT, METALLICA: MASTER OF PUPPETS

Hallgassuk csak, hogyan düböröghet a futómű a láthatatlan bábmester rángatására:

Hivatalosan Magyarországon két zenélő út létezik

Ahogy arról az Economx beszámolt,

  • az egyiken, a 67-es úton a Republictól stílszerűen A 67-es út című dal szól,
  • a másikon, a 37-esen pedig az Érik a szőlő című magyar népdal, 

feltéve, hogy körülbelül 80 km/óra sebességgel haladnak a sofőrök.

A nem hivatalos harmadik metállal csatlakozott

A budapesti agglomerációs település frappánsan reagált, pedig készült volna hivatalosan is harmadik zenélő út, mégpedig Nógrádban, amely az Ismerős Arcok Nélküled című dalát játszotta volna.

Elmarad egy autóscsalogató közúti beruházás

Az eredeti tervekkel szemben mégsem Nógrád vármegyében építik meg az ország harmadik zenélő útját.
A részletekről itt olvashat →

Az új zeneúton azonban NYILVÁNVALÓAN ÉLETVESZÉLYES LENNE 80-NAL HALADNI.

Így aztán nem is kellett sok a magyarországi útviszonyokat jól ismerő kommentelőknek, a poszt alatt megjelentek a sziporkák:

„Nevetünk, de sajnos tényleg!!!!!”
„Utca veseköveseknek!”
„Az brutál metál.”
„Napalm Death illene ide…”
„A 11-en az AC/DC Highway to hell megy…”

De maga a poszt szövege is a Dunakanyar főútjára utal, az ugyanis így szól: „Talán a 11-es úton is aktuális”.

Emberkísérlet és fényterápia zajlik a zsúfolt Dunakanyarban

A közútkezelő úgy döntött, hogy nem vár az elátkozott út felújításig.
A részletekről itt írtunk →

Újabb zenélő utak kerestetnek

Az újmódi felfogás szerint tehát zenélő út szinte bárhol fellelhető Magyarországon, csupán nyitott szemmel és füllel kell járni-kelni hozzá. 

HA NETÁN OLVASÓINKNAK IS VANNAK BEMUTATANDÓ ZENÉLŐ ÚTJAIK, KÉRJÜK, AZ ECONOMX FACEBOOK PROFILJÁN OSSZÁK MEG VELÜNK AZOKAT:

Kíváncsiak vagyunk, merre találhatók, illetve milyen „zenét” vélnek belehallani az útegyenetlenségek kakofóniájába.