Az elmúlt hónapokban újabb autókat, hajót és repülőt is találtak Schadl György birtokában, ezért az ügyészség kérvényezte azok lefoglalását. Korábban már lefoglalták a Schadl házaspár több milliárd forintnyi közös vagyonát, a bankszámláikat zárolták, az ingatlanokat pedig zár alá vették. Bűnjelként lefoglalt naptára szerint 2020 és 2021 között összesen négyszer találkozott a korrupcióval megvádolt Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) volt elnöke Varga Judit korábbi igazságügyminiszterrel – derült ki a Fővárosi Törvényszéken a Völner-Schadl per tárgyalásán elhangzott védői felszólalásból.

Varga Juditot miniszterként többször kérdezték, hogy találkozott-e az időközben korrupcióval megvádolt végrehajtói kari elnökkel, amire annyit mondott, hogy egy-két alkalommal, ám itt csak szakmai ügyekről beszélgettek – írta meg a Népszava. A keddi tárgyaláson Völner Pál is ott volt, aki szabadlábon védekezik, bilincsben hozták Schadl Györgyöt és a harmadrendű vádlott R. Róbertet.

A volt titkárságvezető F. Vivient távkapcsolatban, videokamerán keresztül hallgatta meg a bíróság.

F. Vivien volt az, aki nyilvántartást vezetett Schadl különféle kifizetéseiről. A tárgyaláson Tóth Erzsébet bírónő a védők előtt felnyitotta a bizonyítékokat tartalmazó lezárt borítékot, amely az erre szolgáló pendrive-ot tartalmazta. F. Vivien irodavezetőként maga is része volt az ügyelteknek, így az egyik végrehajtó-jelöltet ő maga szervezte be, aki neki fizetett. F. Vivien volt az, aki a Schadl-féle hálózat lekapcsolásakor azonnal „borított” és az ügyészek vádalkut kötöttek vele. A nő kedden jelezte: fenntartja a korábban, nyomozati szakban tett vallomását.

Völner Pál védője, Papp Gábor kedden is elismételte az aggályait.

Szerinte már a nyomozati szakaszban meg kellett volna hallgatni Vízkelety Mariann egykori államtitkárt, mert ő volt az, aki aláírta a végrehajtók kinevezéseit. Vízkelety bírósági meghallgatása egyébként tervben van. Emellett még mindig kitart amellett, hogy idézzék be tanúként az azóta már lemondott igazságügyi minisztert, Varga Juditot, aki Völner vallomásában és a nyomozati iratokban is kiemelt szerepet kapott.

Az ügyészség azzal gyanúsítja a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnökét, hogy végrehajtói bűnszervezetet üzemeltetett, és saját embereit neveztette ki végrehajtónak. Nekik utána ennek fejében több mint 924 millió forintot kellett leadniuk Schadl Györgynek, akiket a legalább 83 millió forinttal megkent Völner Pál ex- államtitkáron keresztül ért el, hogy az ő embereit nevezzék ki végrehajtónak. Az ügyészség Völnerre 8, míg Schadl Györgyre 10 év börtönbüntetést kért. Völner és Schadl tagadja a bűnösségét, ellenben korábban egy kivételével az összes, gyanú szerint Schadl által beszervezett végrehajtó elismerte a bűnösségét.