A rendkívüli hőség következtében megugrott a vízfogyasztás Gödöllőn és környékén – a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. szerint a rendszer mostanra elérte teljesítőképessége határát. Az ellátó cég közlése szerint a megnövekedett igények következtében egyes települések – például Veresegyház, Szada, Fót, Őrbottyán és Erdőkertes – magasabban fekvő részein már most is előfordulhat nyomáscsökkenés, sőt akár az ivóvízszolgáltatás időszakos szünetelése is – foglalta össze az ATV.
A térségben 40 ezer liter fogy el naponta, ennyi a maximális kapacitás. Ez gyakorlatilag estére el is fogy, és ez azt eredményezi, hogy kisebb a nyomás és a magasan fekvő területekre nem jut elég víz. Bízom abban, hogy a lakosság egy kicsit kontrollálja magát és igyekszik kevesebbet használni medencébe meg a fűnek az öntözésére, és akkor nem kell elrendelni vízkorlátozást, de van esély arra is, hogy megtörténik.
– nyilatkozta az ATV-nek Gémesi György, Gödöllő polgármestere.
A polgármester szerint a probléma nem csak a hőséggel függ össze: a vízhálózat fejlesztése évek óta elmaradt, a csövek elöregedtek, sok helyen szivárognak. Eközben az agglomeráció népessége folyamatosan nő – vagyis több vízre lenne szükség, de a rendszer ezt nem bírja el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot