A kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánítaná az Újpest FC Labdarúgó Stadion építését, Vitézy Dávid szerint viszont a tervezett létesítmény megfelelő közlekedési fejlesztések nélkül valósulna meg, ami súlyos várostervezési hibának minősül – írja a Telex.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium csütörtökön közzétett tervezetéből derült ki a beruházás különleges eljárásrend alá kerülési szándéka.
„Ez nemcsak megdöbbentő, hanem várostervezési szempontból is súlyos hiba. Európában vagy Ázsia fejlett részein egy ekkora forgalomvonzó létesítményt kizárólag nagy kapacitású, kötöttpályás közlekedési hálózat mellé engedélyeznének – hiszen egy 18-22 ezres stadion működése, különösen késő esti mérkőzések idején, hatalmas egyszerre jelentkező közlekedési terhelést okoz” – jelezte bejegyzésében Vitézy.
A rendelettervezet előírásai szerint a stadionnál minden 45 férőhelyre egy parkolóhelyet kell létesíteni, ami mindössze 400-500 parkolóhelyet jelentene a több tízezres látogatói forgalom kiszolgálására. Bár a Rákospalota–Újpest vasútállomás 15 perces sétával elérhető a helyszíntől, Vitézy szerint ez az állomás jelenlegi állapotában alkalmatlan a mérkőzések utáni tömeg biztonságos kezelésére.
Az állomás teljes felújítására a kész tervek már régóta megvannak, de Lázár János három éve ezt a projektet is leállította
– írta a közlekedési szakértő, akinek a posztjában szereplő kép alapján a szűk peronok több ezer szurkoló egyidejű fogadására nem alkalmasak.
Vitézy ma is beszólt Lázárnak: „Néhány budi kitakarítása lett a legnagyobb idei beruházási vállalás”
A miniszter 10 pontja eleve nem volt több, mint látványpékség, írta a közösségi oldalán Vitézy Dávid, aki arra reagált, hogy péntek után szombaton is összeomlott a vasúti közlekedés a balatoni vonaton. Megjegyezte: Csehország idén 50-szer annyit költ vasútfejlesztésre, mint Magyarország. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Fontos határidő közeleg, ha autója van, legyen résen
Botrány az oktatásban: jogsértést követett el a Belügyminisztérium
A Tisza Párt átszabná az ingatlanpiacot, jelentős változásokra készülnek
Érdemes még ma tankolni, jelentős drágulás jön a kutakon
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Újabb találat érte a Barátság kőolajvezetéket Oroszországban
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Rengeteg pénzt buknak a magyarok egy rossz szokás miatt
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van