November 4-től Kolossváry Balázs váltja Nagy Iván Zsolt főszerkesztőt a Blikk élén – áll a Ringier közleményében.

Kifejtették: idén áprilisi távozását követően november 4-én visszatér a szerkesztőség élére a Blikk és a blikk.hu korábbi főszerkesztője, Kolossváry Balázs.

Feladata nemcsak a napi működés irányítása lesz, hanem a Blikk korábban elindított tartalomfejlesztési stratégiájának összehangolása is az október végén bejelentett tulajdonosváltás nyomán jelentősen bővülő médiaportfólió igényeivel.

Kolossváry Balázs hosszú blikkes múltat tudhat magáénak: 1998-ban sportújságíróként kezdett a márkánál, 2014-től, majd rövid kihagyás után 2020-tól irányította a szerkesztőség munkáját 2025 áprilisáig. A szakember a Győr+ Média Zrt.-től érkezik most vissza a Blikkhez – emlékeztettek.

Azt is felidézték, a vezetőváltásra azt követően kerül sor, hogy a Blikk jelenlegi főszerkesztője, Nagy Iván Zsolt közös megegyezéssel távozik posztjáról. A magyar sajtó számos meghatározó orgánumánál szerzett több mint három évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember 2024-ben érkezett a Ringier Hungary kiadóhoz tanácsadóként, majd 2025 tavaszán vette át a Blikk tartalmi irányítását. Vezetése alatt nemcsak a márka dizájnváltása, de számos, a „digital first” szemléletet erősítő fejlesztés is révbe ért a márkánál, amelyek a jövőben is meghatározó elemei maradnak a szerkesztőség működésének.

Megszólalt a Ringier vezérigazgatója: ez áll az eladás hátterében

A svájci Ringier médiacsoport több mint harminc év után eladja magyarországi lapjait és online kiadványait az Indamedia csoportnak. A döntés hátterében Marc Walder vezérigazgató szerint nem politikai nyomás áll, hanem a stratégiai fókuszváltás eredménye, hiszen a Ringier a jövőben digitális piacterekre és online platformokra fog összpontosítani. Bővebben >>>