Összeállítást készített a Vezess.hu számára a Magyar Közút Zrt. (MK), amelyben részletesen listázza az elmúlt évek legzűrösebb útszakaszait.
Az elemzés három esztendőt ölel fel (2020-2022), és összesen 43 veszélyes helyett találtak lakott területen belül, 60-at pedig azon kívül.
A lista szerint
- a legveszélyesebb hely az 51-es/510-es út dunavarsányi szakasza és a város környéki része, itt 33 súlyozott balesetet mértek, ugyanis a baleseteket a súlyosságuk alapján vizsgálják.
- Másodikként a 4-es út szolnoki részét jelölték meg, ahol a súlyozott balesetek száma 27.
- A harmadik helyezett az M0-s Üllő és Vecsés közti néhány kilométeres szakasza, itt 23 komoly eset történt.
A portál azt írja, egyelőre még csak január elejétől november végéig tette közzé az ORFK a legfrissebb, 2023-as baleseti statisztikákat, így 11-11 hónap adatait hasonlították össze 2020-ig visszamenőleg. Ebből a négy évből a tavalyi volt a második legrosszabb összesen 13 194 személysérüléses közlekedési balesettel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni