Az egyik vádlott telephelyvezetőként tevékenykedett, míg társa szőlőtermesztő segédmunkásként egy Füzesabony közelében található szőlőoltvány iskolában.
Az itt levő 400 ezer szőlőoltványt korábban a Tarnából öntözték, az erre vonatkozó engedély azonban 2019. október 31-én lejárt – írja honlapján az ügyészség.
A telepvezető 2022 júliusában társaival együtt szőlővenyigékkel, rőzsékkel és homokzsákokkal gátolta el a medret az Aldebrő-Kápolna közötti szakaszon, amivel a vizet felduzzasztották. Áramlástani szempontból a Tarna folyását megbolygatták, a gát rendkívüli mértékben útját állta a víznek.
2022. július 21-én a hajnali órákban a gátrendszer elé nagy teljesítményű szivattyút helyeztek be, amivel az oltványokat öntözni kezdték. A folyó teljesen kiapadt, ezzel károsítva az ottani élővilágot, emellett több védett egyed is elpusztult. A folyószakaszt szeptemberben rehabilitálták.
A vádiratában a járási ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Megerősítették a gátakat a Drávánál, fokozott készültséggel várják a tetőzést
Az elmúlt napokban homokzsákokkal erősítették meg az állami védvonalat, amely mögött 31 települést kell megvédeni.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta