Minden idők legnagyobb pénzügyi botránya körvonalazódik azokban a Magyar Nemzeti Bank (MNB) körüli alapítványi pénzügyekben, amelyekben közel 600 milliárd forint közpénz a tét. A kasszafúrok eddigi soha nem látott mértékben és soha nem tapasztalt módon tették a közvagyont magánvagyonná, és végeztek befektetéseket oly módon, hogy abból jelentős kár vagy vagyonvesztés származott - fogalmazott Lukács László György jobbikos országgyűlési képviselő a legfőbb ügyésznek írt levelében.
Nagy Gábor Bálintot arról tájékoztatta a politikus, hogy az ügyben vizsgálódott az Állami Számvevőszék, és megállapításokat is tett a szabálytalanságokkal, jogsértésekkel kapcsolatban, továbbá kérdeztem elődjét, Polt Péter legfőbb ügyészt is a parlamentben mindezekről.
Úgy látja, hogy az ügyben hiába kerülnek a nyilvánosság elé ismételten súlyos pénzügyi gazdálkodási visszaélések az MNB alapítványaival kapcsolatban, a nyomozó hatóságok munkájáról a közvélemény alig, sőt egyáltalán semmit sem tud.
Mindezekre tekintettel az alábbiakra kérdezett rá Lukács László György:
- Hány ügyben van folyamatban nyomozás az MNB és az MNB-hez tartozó alapítványi vagyonnal kapcsolatban?
- Mely nyomozó hatóság foglalkozik ezekkel az ügyekkel, egyenként megjelölve?
- Milyen szakaszában tartank ezek az eljárások?
- Történt-e gyanúsítás az ügyben, történt-e vagyon megőrzésére tekintettel bármilyen ideiglenes intézkedés, akár vagyon elemekkel, akár személyekkel kapcsolatban?
- Várható-e hogy a nyomozó hatóságok itt is fognak látványos nyomozati cselekményeket végrehajtani (előállítások, informatikai eszközök nagy erővel való lefoglalása), mint azt az internetes véleménynyilánítás szabályainak megsértése miatt már több ízben megtapasztalhattak a magyar emberek
- Vizsgálta-e, vagy vizsgálja-e a nyomozó hatóság a volt jegybankelnök és közeli hozzátartozójának érintettségét az ügyben?
A legfőbb ügyész mai válaszában közölte, hogy a képviselő által megjelölt tárgyban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette, valamint különösen jelentős értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt folytat nyomozásokat, amelyek felderítési szakaszban vannak.
- szögezte le Nagy Gábor Bálint.
Arra is kitért, hogy egyebekben a felderítési szakban lévő nyomozásokra vonatkozó adatok tekintetében a tájékoztatás a nyomozó hatóság irányítását ellátó személy jogkörébe tartozik.
Egyébként Varga Mihály jegybank elnököt tegnap erről is kérdezték a parlament Gazdasági bizottságában. Csárdi Antal független országgyűlési képviselő kérdésére, hogy ki ellen és hány feljelentést tettek, azt felelte, hogy a jegybank független intézmény, a folyamatban lévő nyomozásra vonatkozó kérdéseket az illetékes hatóságoknak kell feltenni. A jegybank elkötelezett az átlátható működés mellett, ezért jelöltek ki új vezetést az alapítványhoz, így az ingatlanokkal kapcsolatban ők az illetékesek. Az a cél, hogy az alapítványok megszűnjenek - válaszolta, azonban "a céghálót látva a megszűnés több kárt okozna", így a vagyonmentést célozzák.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor