Varga Judit, aki a hírek szerint a Fidesz-KDNP EP-listájának első helyén szerepelt volna, a közösségi oldalán az alábbi üzenetet osztotta meg:
A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Én folytattam azt a több, mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését.
Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom.
Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is.
Mindenkinek hálásan köszönöm a munkáját, akivel az elmúlt években egy csapatban dolgozhattam.
Magyarország a továbbiakban is számíthat rám nemzeti érdekeink és értékeink védelmében."
Ahogy arról szakmai cikkünkben is írtunk, az igazságügyi minisztérium terjesztette Novák Katalin elé a kegyelmi ügyeket, és Varga Judit tárcavezetőnek kellett azt ellen jegyeznie 2023 tavaszán.
A kegyelmi döntés 2023. április 27. napján született, és az egyébként a szabályoknak megfelelő kegyelmi döntésre csak azért derülhetett fény, mert a K. Endre ügye a Kúrián folytatódott.
Lemondott a magyar köztársasági elnök
A köztársasági elnök mai köztévének adott nyilatkozatában többek között arról beszélt, hogy nem a politikusokhoz szól, hanem a magyar emberekhez, akiknek a képviseletére felesküdött, és arról is beszélt, hogy szenvedélyesen szereti az országot, valamint hisz a csendes többségben, a becsületben, az egyenes tartásban.
Hibáztam. A kegyelmi döntés és az indoklás hiánya alkalmas volt arra, hogy kételyeket ébresszen. Itt nincs és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, aki gyermekeket bántalmaz. A gyermekek védelme közös felelősségünk
- jelentette ki Novák Katalin.
Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette.
Államfőként ma utoljára szólok önökhöz, lemondok a köztársasági elnöki tisztségről
– szögezte le.
Novák Katalin 2022. május 10-e óta töltötte be a köztársasági elnöki pozíciót.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben