A Miniszterelnökséget vezető miniszter Győrben a Mandiner Klubest vendégeként beszélt a volt igazságügyi miniszterről, kiemelve, hogy Varga Judit „továbbra is elkötelezett, mert a hazájának és gyermekeinek is az az érdeke, hogy a polgári kormány maradjon”, de egyelőre nem kíván a közéletbe visszatérni.
Gulyás Gergely azt is hangsúlyozta, hogy személyes kapcsolatait nem befolyásolja, ha valaki betölt-e tisztséget, és pozitívan beszélt Varga Judit korábbi munkájáról, különösen az európai ügyek államtitkáraként végzett tevékenységéről.
A Telex beszámolója szerint a fórumon a tárcavezető Magyar Péter kapcsán is a sokszor elhangzott jelzőkkel kínálta meg a győri közönséget, amely tapssal is fogadta „a bolondot és az elmebeteget”.
A miniszter szerint a közvélemény-kutatások kapcsán a saját kutatásaiknak hisz a Fidesz, amik továbbra is alátámasztják Orbán Tusnádfürdőn mondott számait, vagyis a Fidesz nyolcvan körüli körzetet vinne most, de hozzátette, „a valóság az lesz, amit a választás estéjén látunk.”
Varga Judit esetleges visszatérését maga Gulyás Gergely dobta be, múlt szerdán egy videóban üzente meg a volt miniszternek, hogy térjen vissza, majd a csütörtöki kormányinfón azt mondta, hogy találkoznak, és beszélnek erről.
Bóka János európai ügyekért felelős miniszter ezt követően sejtelmes nyilatkozatot tett, elmondta, hogy már beszélt Varga Judittal, és hozzátette: ”azt, hogy a politikai közösségünket milyen módon támogatja, csak ő tudja eldönteni, ahogy azt is, hogy hogy erről mit és mikor kommunikál a nyilvánossággal”.
A megszólalók közül egyedül Lázár János építési és közlekedési miniszter ütött meg kritikai hangot. Közölte: kegyelmi ügyben Varga Judit óriásit hibázott és hatalmasat bukott. „Ez egy olyan súlyos hiba volt, ami a mi politikai közösségünkben megbocsáthatatlan. Tehetség ide, tehetség oda” - fogalmazott a tárcavezető.
Varga Judit 2024 februárjában mondott le igazságügyi miniszteri posztjáról, miután ellenjegyezte a Novák Katalin köztársasági elnök által aláírt, nagy port kavart elnöki kegyelmet K. Endre ügyében.
Tényleg visszatérhet Varga Judit? Sejtelmes poszt jelent meg az ÁSZ-elnökkel
Egy sokat sejtető közös képpel illusztrált egyszavas poszt jelent meg a közösségi médiában Magyar Péter volt feleségéről, az egykori miniszterről és az ÁSZ vezetőjéről. Windisch László elárulta, hogyan viszonyulna ahhoz, ha Varga Judit újra belevágna politikába.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Pusztító bogár miatt adtak ki figyelmeztetést: stoppal jön hozzánk és felzabál mindent
Vészhelyzet: két lengyel repülőteret is lezártak orosz légicsapások miatt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Amit eddig az emberek csináltak, azt most már a gép végzi el: ez még csak a kezdet
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt