Minden szavazókörhöz három önkéntesünk lesz beosztva - közölte Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke az RTL Híradójának nyilatkozva azt mondta: az 10 500 szavazókörbe több mint 30 ezer önkéntesre lesz szükségük, ketten a szavazóbizottságokhoz csatlakoznak - az egyik a mozgóurnát kíséri, a másik végig bent marad a teremben -, a harmadik pedig a külső folyamatokat figyeli. A pártelnök szerint három nap alatt már több mint 20 ezren jelentkeztek felhívásukra.
Magyar Péter október közepén nyírbátori fórumán jelentette be, hogy a Tiszának az áprilisi országgyűlési választásokon lesz egy párhuzamos szavazatszámlálása, és abban bízik, hogy a hivatalos bejelentésnél előbb látják majd a pontos eredményeket.
Kapcsolódó
„Azért nem lesz értelme belenyúlni a rendszerbe, mert ott lesz a rögzített, dokumentált eredmény minden választókörzetben, lefotózva, aláírva” - húzta alá a pártelnök. Magyar Péter azt is mondta, „sokan voltunk fideszesek sokáig, és én úgy tudom, hogy nem történt semmilyen umbulda”, de annak érdekében, hogy az emberek elhiggyék az eredményt, vagy megakadályozzák, hogy bármi ilyesmi történjen, az önkéntes szavazatszámlálóknak mindent rögzíteni kell az összesítésnél.
Az RTL megkeresésére a Tisza Párt önkénteseiről szóló hírt a Fidesz úgy kommentálta: Magyar Péter nem csalástól, a vereségtől fél, és előre magyarázza a vereségét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt