Tizenkettedik alkalommal megyei, hatodik alkalommal pedig már országos az idén december 27-én megrendezendő jótékonysági vadászat a Fejér vármegyében található kápolnásnyéki Halász-kastélyban.
Eddig 222 millió forint értékben, 389 darab orvosi eszközt adhattunk a magyar kórházaknak, melyekkel a gyógyított gyerekek száma már átlépte a 300 ezret. 25 kórház kapott a támogatásból.
– mondta a Feolnak Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat Nonprofit Kft. ügyvezetője. Hozzátette: „a Fejér megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház gyerekosztályának például nincs a magyar vadásztársadalomnál nagyobb támogatója”. A szervezők mindenkit biztatnak, hogy – akár támogatóként, akár résztvevőként – vegyenek részt az eseményen.
Az idei vadászat a kápolnásnyéki Halász-kastélytól indul december 27-én. Az eseményre december 20-ig lehet regisztrálni, azonban aki nem tud részt venni rajta, a 13613-as hívószámú adományvonalon keresztül is hozzájárulhat a rászorulók megsegítéséhez.
Orvhalászat: a halnak szenvedéses halál, az elkövetőnek szinte semmi következmény
Csak a rendőrség, a Nébih, az Állami Halőr Szolgálat és a Magyar Horgász Szövetség összehangolt fellépése segíthet a magyarországi orvhalászat visszaszorításában – mondták el az Economxnak a hazai szakemberek. Információnk szerint megtörtént eset, hogy egy vendéglátóhely tavaly 400 adag süllőt szolgált fel, ám ebből csak 20 adagot vásárolt legálisan.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Váratlan fordulat, nem lövik ki a magyar űrhajóst

A kormány 300 ezer tartalékosa 24 órát nem bírna a munkahelyén

Nagyon durván benéztük ezt a repülőrajtot

Jelentős változás jön a fizetéseknél: semmi nem maradhat titokban

Így égett el 100 milliárd forint az MNB-alapítvány luxuskalandjai során

Megint változhat a várólista-protokoll

A műholdképek már a neten, elmarad a kormányinfó – Orbán Viktor ma lép az ügyben

Itt a bejelentés: Magyarországon építik meg a BYD európai központját

Alulteljesített az „agresszíven terjeszkedő” Alibaba a vámpara közepette
