A kerület DK-s vezetőjének védőügyvédje, Zamecsnik Péter mondta ezt a Hír TV műsorában. Hozzátette, Kiss László minden vele szemben megfogalmazott gyanúsítást abszurdnak tart, írja a Telex. A politikus állítása szerint az ügyben érintett gyanúsítottak egy részét nem is ismeri, sosem találkozott velük.
– mondta az ügyvéd.
Kapcsolódó
Kiss Lászlót hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják, szerdán őrizetbe vették, pénteken le is tartóztatták, miután a Központi Nyomozó Főügyészség házkutatást tartott Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatnál.
Az kétségtelen tény, hogy a polgármester úr egyik korábbi munkatársa a saját érdekei mentén egyezséget kötött az ügyészséggel. Nagyon kedvező büntetési tételben állapodtak meg, 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztés helyett csak 14 hónapot kell fogházban töltenie – tette hozzá Zamecsnik.
A III. kerület júniusban újraválasztott polgármestere a vád szerint 2019. októberi megválasztása után egy ismerősével megállapodott arról, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak majd az önkormányzattól, amiért cserébe neki és más önkormányzatnál dolgozó hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetniük.
A polgármestert szerdán vették őrizetbe, a főügyészség vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettével, valamint más bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja.
Az ügy további két újabb gyanúsítottja egy III. kerületi önkormányzati képviselő, valamint az egyik érintett gazdasági társaság ügyvezetője, akiket szintén 30 napra letartóztatott a bíróság.
A Központi Nyomozó Főügyészség korábban azt közölte, hogy Kiss László a 2019 októberi polgármesterré választását követően megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek rendszeresen megbízásokat kapnak az önkormányzattól, amiért cserébe neki és további – az önkormányzatnál dolgozó – hivatalos és nem hivatalos személyeknek pénzt kell visszafizetni.
A vesztegetési pénz eredetének és céljának leplezése érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal. A valóságban azonban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, termékbeszerzést nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették a szerződésben vállalt árnál alacsonyabb összegért.
A büntetőeljárásban korábban gyanúsítottként kihallgatott Czeglédy Gergő alpolgármester letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság október 20-ig hosszabbította meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat