A Fővárosi Törvényszék néhány napja erősítette meg, hogy letartóztatták és elmegyógyintézetbe vitték a Gazdagréti Szivárvány Óvoda vezetőjét, aki ellen szexuális kényszerítés gyanúja miatt folyik eljárás.

Az Index a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) XI. kerületi rendőrkapitányságának hivatalos tájékoztatására hivatkozva azt írja, hogy anonim bejelentés alapján fogtak adatgyűjtésbe. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a férfi elleni gyanúsítás sértettje felnőtt, például egy kolléga lehet, mivel a BRFK a lap szerint nem erősítette meg, hogy kiskorú sérelmére elkövetett kényszerítésről lenne szó.

Az újbudai önkormányzat közleményében azt írja, hogy az ügy kapcsán a képviselők vizsgálóbiztos kinevezéséről döntöttek, az eljárás idejére az óvoda vezetőjét felfüggesztették a munkavégzés alól. A testület ezen felül a Kulturális és Köznevelési Bizottságot is felkérte, vizsgálja meg, milyen további intézkedésekkel lehet erősíteni és javítani a gyermekvédelem helyzetét a kerületben.

Az önkormányzat a sajtó információira hivatkozva megemlíti, hogy az ügyben érintett dolgozóra már az előző munkahelyén is érkezett panasz, de a munkaviszonyát ott nem szüntették meg, csak áthelyezték őt. 

Az újbudai önkormányzat írásunk közreadása idején, nem sokkal 13 óra után egy újabb közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának Gyermek és Ifjúságvédelmi Osztálya házkutatást tartott Újbuda Önkormányzatánál. A nyomozás során azt próbálják kideríteni,  érkeztek-e be olyan panaszlevelek, amelyek az eljáráshoz köthetőek. Ennek részeként a rendőrség számítógépeket és adathordozókat foglalt le.

Az önkormányzat leszögezte: mindenben együttműködik a hatóságokkal.

Orbán Viktor rákapcsolt: már készül a jóval szigorúbb gyermekjogi törvény

Szigorítja a kormány a gyermekvédelem szabályozását, ugyanis több botrányos zaklatási ügyre derült fény állami közintézményekben. „A gyermekek érdeke a legelső, meg kell védeni őket az oktatási intézményekben is” – hangsúlyozta a Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.