Az államalapítás ünnepe alkalmából idén öt napon keresztül, augusztus 16. és 21. között közel húsz helyszínen várják változatos programok a látogatókat a Szent István Nap rendezvénysorozat keretében Budapesten.
Augusztus 20-án napközben tisztavatás, zászlófelvonás és légi parádé, este pedig Európa legnagyobb tűzijátéka és drónshowja, a Tűz és a fények játéka várja a közönséget.
Mága Zoltántól a hagyományőrzésig
Habár hivatalosan az államalapító király 1083-as szentté avatásának dátumán, augusztus 20-án tartják az ünnepségét, azonban már augusztus 16-án, szombaton kezdetét veszi az ünnepi eseménysor. Melynek első napján
- Mága Zoltán ünnepi gálakoncertet ad a Szent István Bazilika előtt,
- a Retro Tabánon fellép Abaházi Csaba és zenekara, a Beatrice, valamint Balázs Fecó emlékesttel jelentkezik a Korál,
- a Filozófusok kertjében megrendezett Panorama Classical pedig komolyzenei programokkal, közös zenéléssel, filmzenei egyveleggel, valamint modern dalelemzéssel várja a zenekedvelőket.
A hét folyamán a Tabánban fellép még Szikora Robi és az R-GO, a Neoton, illetve a Bikini is. A
Szabadrét Fesztiválra, az Erzsébet térre mindeközben az elektronikus zene iránt fogékonyaknak lesz érdemes ellátogatniuk, és szintén augusztus 16-án nyit a Csárdafesztivál, ahol hagyományőrző programok és finom magyar ételek várják a közönséget.
Augusztus 17-én csatlakozik a programsorozathoz a Mesterségek Ünnepe, ahol ezer kézműves mestert, divatbemutatót és színpadi programokat nézhet meg a nagyérdemű.
Süsü és Leslie Mándoki
Augusztus 18-án nyílik a Vigadó Piano szalon zenei kiállítás, illetve ettől a naptól látogatható a Művész kert a Millenárison és a Magyar Ízek Utcája is a Várkert Bazárban. Utóbbin megkóstolható lesz a 2025-ös Szent István-napi kenyérverseny győztes terméke, a Pajta kenyér, másnap pedig Magyarország Tortáját – idén a „DCJ Stílusgyakorlat” fantázianevű sütemény nyerte el a kitüntetést – is kipróbálhatják a látogatók.
Augusztus 19-én kezdődik Millenárison a Kreatív Fesztivál, a Városligetben nyíló Varázsliget rendezvényén pedig Süsüvel és a bábfilmhős hangjával, Bodrogi Gyulával találkozhatnak a legkisebbek. A Hősök útján elnevezésű rendezvényen, pedig a magyar történelem jeles pillanatait örökítik meg hagyományőrzők. A műegyetem rakparton megrendezett Road Movie Live-on színpadra lép az Irie Maffia és a Margaret Island is. Idén új programként debütál a margitszigeti Családi Élménysziget, valamint a Szabadság téren a KultúrKavalkád.
Az ünnep augusztus 20-án pörög fel igazán, a fent említett programhelyszínek többsége nyitva áll majd mindenki előtt
– olvasható a Szent István Nap sajtóközleményében. Augusztus 21-én pedig egy Mándoki Soulmates koncert zárja az ünnepség sorozatot a Szentháromság téren.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg