Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán rögzítette: Magyarország az ukrajnai háború kezdete óta következetesen kiáll a béke ügye mellett. Világos, hogy ennek a háborúnak sincsen megoldása a csatatéren, a békét csak tárgyalásokkal lehet elérni.
Ezért jó hír, hogy Donald Trump és Vlagyimir Putyin folyamatosan kapcsolatban állnak egymással, és még jobb hír, hogy hamarosan újra személyesen találkoznak majd - tette hozzá.
Kapcsolódó
Magyarország - a béke szigeteként - készen áll a csúcstalálkozó megrendezésére, minden feltételt biztosítunk ahhoz, hogy az elnökök eredményes tárgyalást folytassanak egymással, s így a béke visszatérhessen Európába
- fogalmazott a posztban Szijjártó Péter. És közölte: csütörtökön késő este beszélt telefonon Christopher Landau amerikai külügyminiszter-helyettessel és Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel is, megkezdték a csúcstalálkozó előkészületeit.
Logikusan csak Magyarországon jöhet létre az amerikai-orosz csúcstalálkozó, hiszen az orosz-ukrán háború Európában zajlik, és mi vagyunk az egyetlen békepárti ország - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádiónak adott szokásos interjújában.
A találkozó tényét, helyszínét, és azt, hogy két héten belül létrejöhet, Donald Trump amerikai elnök jelentette be azt követően, hogy telefonon egyeztetett az orosz elnökkel. Kiderült az is, hogy Budapestet elsőként Donald Trump hozta szóba lehetséges helyszínként, amelyet Vlagyimir Putyin támogatott.
A két elnök idén nyolcadik alkalommal beszélt egymással telefonon egymással. A csütörtöki, orosz részről kezdeményezett eszmecsere két és fél órán át tartott. Putyin és Trump legutóbb augusztusban Alaszkában találkozott egymással.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér