A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 70 millió forint bírsággal sújtotta az XGA Vagyonkezelő Zrt.-t és megtiltotta az általa végzett engedély nélküli pénzügyi szolgáltatási tevékenység folytatását. A hatóság fogyasztói beadványok nyomán folytatott le piacfelügyeleti eljárást az XGA Zrt.-nél − közölte a PSZÁF. A bejelentések és a társaság honlapja szerint ugyanis az XGA gazdasági tevékenysége keretében 1, illetve 3 éves futamidejű "kötvényt" bocsátott ki "zárt körben", amelyek után évi 10-12 százalékos kamatot ígért. Az elmúlt időszakban több mint 300 személynek, több "kibocsátással", bizonyíthatóan összesen közel 500 millió forint értékben értékesített − a társaság saját megnevezése szerint − "kötvényeket". Az XGA azonban a kötvények kibocsátására vonatkozó szigorú jogszabályi előírások jelentős részét megszegte, így − többek között − az e tevékenység végzésére jogosult befektetési vállalkozást vagy hitelintézetet sem vett igénybe. A társaság által kibocsátott iratok tartalmilag és formailag sem felelnek meg a kötvényekre vonatkozó előírásoknak, illetve a zártkörű vagy nyilvános forgalomba hozatali követelményeknek. Az XGA tehát a valóságban − a kötvénykibocsátás látszatát keltve − a hitelintézeti törvényt megsértve engedély nélkül, üzletszerűen gyűjtött visszafizetendő pénzeszközöket ügyfeleitől − írta közleményében a PSZÁF. A hatóság hivatalos tudomása szerint az XGA − a felügyeleti vizsgálat nyomán is szankcionált − tevékenységét a nyomozó hatóság is vizsgálja.

Az XGA Zrt.-t vagyonkezelőként 2008-ban jegyezte be a cégbíróság a Budapest V. kerület, Szép u. 5. szám alatti székhellyel. Bejegyzett tevékenysége még az életbiztosítás, kockázatértékelés, egyéb pénzügyi közvetítés és ingatlankezelés is − derül ki a Céginfo.hu adataiból. A társaságnak nincs online elérhető 2011-es mérlege, a 2010-es beszámolója szerint négy tulajdonosa van, több mint 50 százalékos szavazati joggal fő tulajdonosa Téglási István József, aki − a cégadatok szerint − tíz másik társaságban is érdekelt volt, vagy még jelenleg is tulajdonos, vezető tisztségviselő vagy felügyelőbizottsági tag. A cégek többsége az V. kerület, Szép utca 5. szám alatt van bejegyezve és pénzügyi tevékenységekkel vagy ingatlanforgalmazással foglalkoznak. Jelenleg végelszámolás alatt van a szintén biztosításközvetítéssel foglalkozó OGA Kft.-je (One General Agency), a biztosítást, nyugdíjalapot kiegészítő tevékenységet folytató Second General Agency Kft.-je és a szintén ezzel foglalkozó, az XGA Zrt. érdekeltségében lévő X Vodka Agency Kft. (korábbi nevén Multiple General Agency). A tízből öt cégben érdekelt vagy érdekelt volt Téglásiné Szegedi Dóra is.

Az XGA Zrt. ellen 2012-ben hatszor, 2013-ban pedig kétszer indult végrehajtás, amelyek még hatályban vannak. 2006 júniusában biztosítási intézkedés is sor került vele szemben. Az adóhatóság 2011 októberében jogerősen felfüggesztette az adószámát. Az online elérhető 2009-es és 2010-es beszámolója szerint mindkét évben 35,5 millió forintos nettó árbevétel mellett 2,5 milliós mérleg szerinti eredményt ért el. A társaságot 2008-ban ötmilliós jegyzett tőkével alapították, ezt 2009-ben 200 millióra emeltek.
domokos erika

Téglási István érdekeltségei
Etienne Hungary Kft.
Fashion Spirits Kft. v. a.
Ingatlanhasznosító General Agency Kft.
One General Agency (OGA) Kft.
Sze-Do-La Pénzügyi Kft.
Building General Agency kft.
Divat Elixír Vodka Kft.
Für-Park Kft.
Second General Agency Kft. v. a.
X Vodka Agency Kft. v. a.
XGA Vagyonkezelő Kft.
v. a.: végelszámolás alatt; Forrás: Céginfo.hu

 

 

XGA Vagyonkezelő Zrt.-cégadatok (millió Ft)

2009
2010
Kötelezettségek2,92,9
Értékesítés nettó árbevétele35,535,5
Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye2,82,8
Adózás előtti eredmény2,82,8
Mérleg szerinti eredmény2,52,5
Forrás: Céginfo.hu