Fideszes elemzők vádja után a politikai elemző G. Fodor Gábornak és Mráz Ágoston Sámuelnek üzent, akik szerint Török Gábor miniszteri terveket dédelgetne.
Ezzel szemben azt fogalmazta meg, elszomorítja, hogy szaktársai nem tudnak elképzelni más célt egy politológusnak, mint a politikai zsákmányszerzést.
A Facebook-oldalán cáfolta, illetve utasította vissza Török Gábor politológus azon vádakat, melyek szerint miniszteri pozícióra pályázna a Tisza Párt oldalán.
A kormánypárti elemzőknek címezve Török megtisztelőnek, bár kissé bizarrnak nevezte a neki szentelt figyelmet.
Ahogy a 24.hu felidézi, az elemzők közötti vita azután éleződött ki, hogy a Mandiner Mesterterv című podcastjában G. Fodor Gábor és Mráz Ágoston Sámuel egész pontosan azt állította, „kormányzati körökben biztosan tudják, hogy Török Gábor miniszteri pozícióra hajt”.
Török a hétfői posztjában a független elemzői szerep mellett érvelt, és azt írta, bár egy elemzőnek is vannak politikai értékei, számára az igazság és a valóság bemutatása fontosabb a politikai érdekek szolgálatánál.
„Miután engem ez vezet, egyben azt is megígérhetem, hogy soha nem fogok rólatok olyanokat hazudozni, hogy biztos forrásból úgy tudom, Nektek is ez lenne a célotok.
Ha nem lenne világos: nem, nem szeretnék semmilyen miniszter lenni senkinek a kormányában. Még a magaméban sem”
– húzta alá bejegyzésében a politológus.
Nem várt ajándékcsomagot adhat a Fidesz Magyar Péternek
Legalábbis Török Gábor szerint. Horn Gyula hasonlóval próbálkozott 1998-ban. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul az első rostálás a választás előtt
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál