Török Gábor arról értekezik legfrissebb posztjában, hogy nem szokott fociról írni, most azonban, „amikor a politikai haszonlesők szelfijei mintha elakadtak volna, talán érdemes kivételt tenni”.

Írja ezt azután, hogy a magyar labdarúgó-válogatott vasárnap este a hosszabbításban kapott góllal kikapott az ír csapattól, amely így a selejtező csoportban is megelőzte Magyarországot, amely ezzel lecsúszott a pótselejtezőről. Így tehát az is eldőlt, hogy 40 év után ismét nem jött össze a vb-kvalifikáció.

A politológus szerint a mostani magyar csapat messze nem tartozik az elmúlt évtizedek legrosszabbjai közé, sőt.

„Hibáztak tegnap? Hibáztak ebben a sorozatban? Igen, nyilván. Tegnap az utolsó öt percben különösen, sokat, sokan. Igen, bizonyára a kapitány is”

– fogalmazott Török Gábor, aki nem mellékesen a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségi tagja is, a női szakág elnöke, azaz ő felel a női labdarúgásért.

Aki régóta figyeli a magyar labdarúgást, tudja, hogy mekkora érték az, amit Rossi elért – folytatja Török, hozzátéve, hogy a sorozat legjobb mérkőzését játszotta a csapat Portugáliában, hogy Dublinban és most Budapesten is elég sokszor messze az ellenfél felett teljesített.

„Az ellenfél felett és még inkább a magyar futball általános színvonala felett”

– írja Török, aki szerint ez a lényeg, hogy „a Rossi-csapat, minden hibája ellenére, nem főszabály volt, hanem kivétel”. A világbajnokság ugyanis még egy tegnapi döntetlennel is messze lett volna szerinte – a második hely megszerzésével még „csak” a pótselejtezőbe, a rájátszásba jutott volna a csapat –, a vb-részvétel mégis „sokkal közelebbnek látszott, mint az elmúlt 40 évben bármikor”.

A politológus szerint aki tartós változást szeretne a hazai labdarúgásban, annak inkább azt kellene átgondolnia, amit a számok mutatnak: 

„hogy a soha nem látott mennyiségű közpénz és a soha nem tapasztalt politikai figyelem ellenére hol tart ma a magyar labdarúgás a tehetségek kinevelésében és menedzselésében”. 

„Kevesebb urambátyám és sikerpropaganda, több verseny és tudás – szerintem ez kellene, nem a csapat és a kapitány keresztre feszítése” – zárta posztját Török Gábor.