Több mint 130 olyan fürdő lelhető fel, ahol minősített gyógyvízzel töltött medencében tudunk megmártózni országszerte. Ezen hazai fürdők hivatalosan igazolták, hogy a vizük kedvező hatást vált ki egyes betegségek kezelésénél, egyúttal Budapest Főváros Kormányhivatala mint illetékes hatóság bejegyezte gyógyvízként.
Ahogy arra a különbségre a termalonline.hu felhívja a figyelmet, a gyógyvizes fürdők nem feltétlenül gyógyfürdők, de persze jelentős az átfedés köztük. Sok olyan fürdő létezik, ahol a medencében „szimpla termálvíz” található, ezért azok nem gyógyvizek ugyan, de gyógyhatásukat bizonyára hasonlóképp lehetne igazolni.
Kapcsolódó
Az év eddigi részében eggyel bővült a hazai gyógyvizes fürdők köre és hárommal a gyógyvizek száma
– fogalmaztak, hozzáfűzve, két fürdő, a Ceglédi Gyógyfürdő és a Kehida Termál is megszerezte ezt a minősítést egy-egy újabb termálkútja révén, ezek már eddig is rendelkeztek gyógyvízzel.
Emellett a Szentesi Sport- és üdülőközpont termálvize a közelmúltban kapta meg a gyógyvíz címet, ezzel szintlépést könyvelve el.
Az alábbi térképen bárki megnézheti, hol vannak és milyen nyitvatartással gyógyvizes fürdők Magyarországon:
Ebből is kirajzolódik, hogy hazánk rendkívül gazdag gyógyvizes fürdőkben: az Alföldön található a legtöbb gyógyvizes termálfürdő, de a Dunántúl nyugati része is számos ilyennel bír.
A főváros vonzáskörzetében egyébként akad példa viszonylag pénztárcabarát fürdőmegoldásokra is azoknak, akik ilyen kikapcsolódásra vágynak.
Ez az ország top 10 fürdővállalata, elképesztő a bevételük
Hazánk tíz legjobban kereső fürdővállalata 2023-ban összesen 63 milliárdra növelte összbevételét a 2022-es 51,1 milliárd forintról. Részletek cikkünkben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Felháborodott ápolók írtak levelet Pintér Sándornak

Fordulat a lezuhant indiai repülő ügyében: kiderülhet, miről beszéltek a pilóták a légiirányítókkal

Teljesen felforgatja a biciklisek életét az új KRESZ

Rabszolgamunka az osztrák földeken: nagy árat fizethet, aki a szomszédban keresi a szerencséjét

Beteljesült Nagy Márton rémálma: repkednek a mínuszok a gazdaságban

Orbán Viktor: új helyzet van, indítványt tesz Magyarország Brüsszelben

Fokozódik a rettegés, az illegális bevándorlók már boltba se mernek menni

Hamarosan nem költözhet akárhova: kőkemény korlátozások jönnek

Brutális karambol az M3-ason, mindkét irányba lezárták az autópályát
