Több napja akadozik a telefonon zajló kapcsolatfelvétel az Észak-Pesti Centrumkórházzal – tudta meg az Economx olvasói jelzés nyomán; ugyanakkor a lapunkkal megosztott tapasztalatokkal egybevág az is, hogy a Honvédkórházként ismert intézmény hivatalos oldalán már egy kurta tájékoztató szöveg is megjelent erről.
Honlapjukon, rögtön a főoldal tetején az olvasható:
„Tisztelt Pácienseink és Hozzátartozók!
Technikai okok miatt az intézményünk telefonközpontja időszakosan túlterheltté válhat, ezért bizonyos szervezeti egységek elérése átmenetileg akadályozott lehet. A hiba elhárításán dolgozunk, megértésüket, türelmüket köszönjük!”
– áll az egészségügyi intézmény weboldalán.
Írásban érdeklődtünk a Honvédkórház sajtóosztályánál azzal kapcsolatban, hogy mégis mi állhat a probléma hátterében, valamint mikorra várható a gond elhárítása.
Felkerestük az Országos Kórházi Főigazgatóságot, azaz az OKFŐ-t is mint felügyeleti szervet az ügyben.
Kérdéseinkre szerda délután érkezett válasz összevontan, a kórház és a főigazgatóság részéről. Azt írták:
Az intézményben egy korszerű telefonközpont bevezetés kezdődött meg. A rendszer telepítése és technikai átállása hamarosan lezárul. A telefonos elérhetőség javulása rövid időn belül érzékelhető lesz. A folyamat a betegellátást nem érinti, zavartalanul működik. A korszerű technológia a gördülékenyebb betegellátást szolgálja majd a jövőben
– fejtették ki portálunk érdeklődésére.
A Facebook-oldalukon egy másik fontos változásról lehet olvasni tájékoztatást, miszerint a Róbert Károly körút felől megszűnik a betegforgalom június 2-ától. Ehelyett a sürgősségi osztály kizárólag a Pap Károly utca felőli betegbejáraton keresztül közelíthető meg a betegeknek és hozzátartozóknak egyaránt.
Kapcsolódó
Küszöbön a rákvakcina: már itthon is elindult az oltással való kísérletezés
Már Magyarországon is tesztelnek olyan típusú oltást, amely bizonyos daganatos betegségek hatékony kezelésében hozhat áttörő eredményt. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban