Hajdu Jánost, a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját nevezte ki a Fidesz biztonsági igazgatójává Orbán Viktor pártelnök. Feladatkörét a mai naptól látja el – közölte kedden reggel Havasi Bertalan, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Mint írta, a több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező volt rendőrtábornok már korábban, 2010 előtt is éveken keresztül dolgozott a Fidesz biztonsági igazgatójaként.
Hajdu János 2010 óta vezette a Terrorelhárítási Központ (TEK) szervezetét, és korábban Orbán Viktor személyi védelmének irányítójaként is ismertté vált.
Magyar Péter 2026. május 26-án jelentette be, hogy másnapi hatállyal felmenti a TEK főigazgatói tisztségéből.
A döntés indoklásaként a miniszterelnök azt közölte, hogy a kormány átfogó rendőrségi átalakítást készít elő, amelynek részeként a TEK működését és szerepét is felülvizsgálják. Korábban azt is bejelentette, hogy saját személyi védelmét már nem a TEK, hanem a Készenléti Rendőrség látja el, ami a korábbi gyakorlattól való szakítást jelezte.
A terrorelhárítás volt vezetőjét a jogellenes fogvatartás bűntette miatt indult nyomozás keretében hétfőn gyanúsítottként hallgatták ki az aranykonvoj-ügyben.
