Még hónapokig marad a magyar mobilpiac egyik legkedvezőbb feltételekkel – és legegyszerűbben – elérhető tarifája a Yepp, melyet tavaly júliusban indított útjára a Yettel.
A Yepp által behozott koncepció eddig inkább a fintech szektorra, esetleg a streamingszolgáltatókra volt jellemző. Mivel a tarifára kizárólag a mobilszolgáltató alkalmazásán keresztül lehet előfizetni, okmányok lefényképezésével, szelfizéssel, hűségidő (és készülékvásárlás) nélkül, mindössze 5-10 perc alatt.
A tarifa több mint fél éve, tavaly július elején érkezett meg a szolgáltató kínálatába: 5990 forintért ajánlanak azóta is korlátlan adatforgalmat – promóciós jelleggel. A promóciós időszak után havi 3000 forinttal emelkedik majd a használati díj – írja a hwsw.hu
A cég azonban március 3-ra módosította az akciós időszak végét, ez már a harmadik ilyen céldátum-módosítás.
A portál szerint az egyik egyik beígért fejlesztéssel azonban tavaly július óta adós a szolgáltató: a meglévő Yettel ügyfelek számára a mai napig nem nyílt meg az út a Yepp irányába, annak ellenére, hogy az applikáción keresztül a kezdetektől fogva kérhető az előfizetés számhordozással.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Kukásautó-kartell feltárásával várja a Mikulást a GVH
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat