A tanári pálya továbbra sem vonzza a fiatalokat: a különböző pedagógiai szakokra felvett hallgatók mindössze 18,4 százaléka tartozik a 18-19 éves korosztályba – írja a Népszava.
Az idei általános felvételin 14 887 főt vettek fel pedagógusképzésre, ebből a felvettek többsége (54,2 százalék) 27 éves vagy annál idősebb. A fiatal, frissen érettségizettek aránya az elmúlt években folyamatosan csökkent, 2020-ban még 30,3 százalék volt, 2022-ben 26,4 százalék, idén pedig már csak 18,4 százalék.
Ez a tendencia összefügg azzal, hogy egyre többen jelentkeznek az új, rövid ciklusú tanári mesterképzésekre, amelyeket 2023-ban lerövidítettek, lehetővé téve a gyorsabb tanári végzettség megszerzését olyanok számára, akiknek már van releváns szakmai diplomájuk. Ezeken a képzéseken a jelentkezők nagy része (81,5 százalék) 27 éves vagy idősebb, és állami ösztöndíjjal tanulhatnak.
A pedagógusképzésen belül a második legnépszerűbb szak a gyógypedagógia, majd az óvodapedagógus képzés, ahol szintén túlsúlyban vannak az idősebb hallgatók – írja a lap.
Az öt- vagy hatéves osztatlan tanári képzéseken viszont a fiatalok vannak többségben, de még itt sem elegendő az utánpótlás. Összesen 2265 hallgatót vettek fel, a 18-19 éves korosztályba 1175 diák tartozik. Az elkövetkező években pedig több mint 14 ezer tanár éri el a nyugdíjkorhatárt.
A levelező képzéseken a hallgatók 65,8 százalék, nappali tagozaton pedig csak 33,8 százalékuk tanul szeptembertől.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére