Tizenhárom tanár perelte be a Kelet-Pesti Tankerületi Központ kifizetetlen túlóráik miatt,
a pedagógusok a négy napon belül elrendelt eseti helyettesítésekért járó díjakért pereltek, három évre visszamenőleg, nem nagy összegekről, fejenként 80-100 ezer forintról volt szó.
A tankerület meg sem várta az első tárgyalást, inkább gyorsan kifizette a pedagógusok által követelt összeget - értesült a Népszava.
Az egyik érintett tanár a lapnak elmondta, hogy
a tankerület vezetése a keresetlevél átvételét követően megdöbbentően gyorsan és együttműködően reagált és intézkedett, mindenkivel peren kívül megegyeztek.
Hozzátette:
nem a pénz, hanem az elv miatt vállalták a bírósági eljárást, mert szerintük nem lehet, hogy ingyen dolgoztatják a tanárokat.
Mint mondta még, a tankerület hozzáállása végül mindannyiukat meglepte, ugyanakkor érthetetlen, miért kell perelni vagy perrel fenyegetőzni ahhoz, hogy a pedagógusok megkapják a nekik járó pénzeket. A munka törvénykönyve szerint ugyanis a négy napon belül elrendelt helyettesítés rendkívüli munkaidőnek minősül, amelyért 50 százalékos bérpótlék, vagyis az óradíj 150 százaléka jár.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Aggasztó jelenségre figyelmeztetnek kutatók - Magyarországot is érinti
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban