Ezután a középiskolás önkéntesek is csak erkölcsi bizonyítvánnyal dolgozhatnak a gyerektáborokban egy fideszes törvényjavaslat szerint – írja a Népszava.
„Ágyúval verébre” – mondta a lapnak Meleg Sándor, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke azzal kapcsolatban, hogy a jövőben a gyerekek táboroztatásában a szervezők, lebonyolítók, közreműködők csak erkölcsi bizonyítvány birtokában vehetnek részt.
Kapcsolódó
Ez azt jelenti, hogy az önkéntesen segítő középiskolás diákoknak, főiskolai, egyetemi hallgatóknak is ki kell kérniük a bizonyítványt. Ezzel azt kell bizonyítania a jelentkezőnek, hogy nem ölt embert, nem követett el szexuális erőszakot, nem segített elő prostitúciót, illetve gyermekprostitúciót, magyarul nem köztörvényes bűnöző. A rendelkezés csak a köznevelési intézmény által szervezett táborokban az intézménnyel jogviszonyban álló személyekre nem vonatkozik, mert ott alapból is van ilyen kötelezettség. A szociális táboroztatásáról nem szól a jogszabály, pedig ez érintheti a család- és gyermekjóléti szolgálatok táborait, illetve számos felzárkózási program hasonló programjait. A szabályok betartását a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi majd.
Meleg Sándor úgy vélte: bedőlhet a táboroztatás, de legalábbis nehezebb lesz így majd önkénteseket toborozni.
Tóth Béla, a 4000-5000 táborszervezővel együttműködő taborfigyelo.hu vezetője viszont azt mondta: támogatja az erkölcsi bizonyítványt, hiszen gyerekekkel foglalkoznak a táboroztatók. Elmondta: önkéntesként, kötelező társadalmi munkában középiskolások is besegítenek a táborokban, csak egyedül nem foglalkozhatnak a gyerekekkel.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet