Újabb rekordlétszámot hoz az idei vakáció a táborozók számában, 230 ezer gyerek nyaral táborokban a nyár folyamán. Legtöbben közülük sport- és angoltáborban vesznek részt, míg a harmadik legnépszerűbb témát a katonai és honvédelmi táborok adják – tudatta a Taborfigyelo.hu.
15 százalékos áremelés
Mint írták, a gyerekek több mint fele napközis táborban vakációzik. A táborok költségét egyre többen fizetik SZÉP kártyával.
A 15 százalékos áremelés ellenére nem lankad a táborozási kedv
– tették hozzá. Kiemelték, az áremelkedés oka a táboroztatók költségeinek növekedése, illetve a bérleti díjak és a különböző belépők drágulása, de a legfőbb tétel a gyermekétkeztetés árának változása.
Ennek hatására egy napközis tábor átlagára idén 45 ezer forint, míg az ottalvós táborok egy turnusáért átlagosan 70 ezer forintot kell fizetnie a családoknak – írták.
230 ezren a táborokban
A kínálat nagyon széles, több mint ezer táborturnus foglalható még, bár a legtöbb táborban már nagyon kevés hely van – figyelmeztetett Tóth Béla, a Táborfigyelő portál vezetője az MTI-nek.
A közlemény szerint, a koronavírus által érintett két évet leszámítva folyamatosan növekszik a legalább egy hetet táborozó gyerekek száma. A 2022-es nyári rekord már meg is dőlt, idén ugyanis 230 ezren vesznek részt gyermektáborokban. Megyei eloszlás alapján, a legtöbb gyermek Pest, Veszprém és Somogy vármegyében táborozik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak