A magyarországi szüléssel való elégedettséget, benne különösen a hálapénz szerepét vizsgálták társadalmi és demográfiai tényezők szerint a Budapesti Corvinus Egyetem kutatói 2024 februárja és áprilisa között a magyar felnőtt lakosság reprezentatív mintáján, több mint 1500 ember megkérdezésével. Udvari Orsolya és Szalma Ivett tanulmánya a BMC Pregnancy and Childbirth folyóiratban jelent meg idén áprilisban.
Az eredménynek arra mutatnak rá, hogy a nők elégedetlenebbek a szüléssel, mint a férfiak: míg a nőknél ennek aránya 13,8 százalék, addig a férfiaknál 6,1. Lényegesen elégedetlenebbek voltak az ellátással azok, akik magasabb iskolai végzettségűek, akik pénzügyi nehézségekkel küzdenek és akik a 2020-as egészségügyi jogszabályváltozás után szültek.
A válaszadók legnagyobb része az anyagi tényezőket tartja fontosnak az egyéb kompetenciákkal szemben, ha jobb szülészeti ellátáshoz akarnak hozzájutni.
Mintegy 78 százalékuk gondolja úgy, hogy választott orvos esetében az érintettek jobb ellátásban részesülnek, 72 százalékuk szerint pedig a hálapénz jobb ellátáshoz vezető tényező.
Őket követik azok, (68 százalék), akik szerint a jobb anyagi helyzetben lévő személyek magasabb minőségű ellátást kapnak.
A megkérdezettek 60 százaléka véli úgy, hogy a kórházi rendszer megfelelő ismerete, valamint a hatékony kommunikáció valamelyest vagy jelentősen jobb ellátást eredményezhet, 55 százalékuk a hozzátartozók jelenlétét is a jobb ellátást elősegítő tényezők közé sorolja.
Az ellátás minőségét legkevésbé befolyásoló tényezőnek az etnikai hátteret tartják, ezt a válaszadók tizede gondolja így, ami a Corvinus közlése szerint meglepő eredménynek számít.
Az alacsonyabb iskolai végzettségűek a hozzátartozók jelenlétét leszámítva minden dimenziót lényegesen fontosabbnak tartottak a magasabb iskolai végzettségűekhez képest. Szignifikánsan lényegesebbnek talált minden tényezők a 40-59 éves korosztály, mint a másik két korcsoport, azaz a 18-39 és a 60 év feletti korcsoport.
A kutatók kiemelték: fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az anyagi helyzetnek nem szabad befolyásolnia a szülészeti ellátást. Ez különösen az alacsonyabb iskolai végzettségűek és a 40–59 évesek körében szükséges, mert szerintük minél jobb anyagi helyzetben van valaki, annál jobb ellátást kap gyermeke születésekor – írják a közleményben.
Hálapénz helyett jöhet az adomány a kórházaknak
A új román jogszabály a páciensek jogairól szóló törvényt módosítja, lehetővé teszi számukra, hogy hálapénz helyett adományt adjanak a kórháznak, ahol kezelték őket.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz