A miniszter Facebook-bejegyzésében hozzátette, helyszíni személyes jelenlét helyreállítása lehetőséget biztosít arra, hogy első kézből kapjanak hiteles információkat az országban zajló folyamatokról, valamint képviselni tudják politikai álláspontjukat, szükség esetén pedig fel tudjanak lépni magyar állampolgárok érdekében – olvasható a Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóközleményében.
Kiemelte, Magyarország a közel-keleti térség békéjében, stabilitásában érdekelt, emellett pedig kiemelt figyelmet fordítunk a régióban élő keresztény közösségekre, akik számára továbbra is humanitárius segítséget nyújtunk. Mindig határozottan felemeljük hangunkat a keresztény közösségek jogainak tiszteletben tartása érdekében, így van ez Szíria esetében is.
Mindezek mentén a Damaszkuszba visszatérő nagykövetünk a nyugati diplomaták közül elsőként és mindeddig egyedüliként kereste fel a két legnagyobb keresztény felekezet vezetőjét, akik tájékoztatást adtak arról, hogy a keresztény közösségek miként élték meg az elmúlt hetek eseményeit
- hangsúlyozta Szijjártó Péter.
Az egyházi vezetők köszönetet mondtak Magyarország határozott kiállásáért a szíriai keresztények mellett és azon szolidaritásért, amely sajnos egyre ritkább az európai országok részéről az ilyen bizonytalan időkben – fogalmazott a külügyminiszter.
Letették a fegyvert a szíriai lázadok - egyetlen kivétellel
Az új kormányzat megegyezett a fegyveres csoportokkal a feloszlatásukról, a jövőben ezek a védelmi minisztériumhoz tartoznak majd. A megállapodás nem vonatkozik a kurdok vezette és az Egyesült Államok támogatta Szíriai Demokratikus Erőkre (SDF), amely jelentős területeket ellenőriz az ország északi részén.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön