A Budapesti Közművek FKF Köztisztasági Divíziójának munkatársai folyamatosan nyomon követik a hulladékgyűjtők állapotát, kihasználtságát, és ahol indokolt a felmérések alapján, ott most új típusú tartályokat tesztelnek – írja az MTI.
Jelenleg 54 modernebb, a lakossági, illetve turisztikai szokáshoz jobban illeszkedő gyűjtőt szereltek már fel a város kiemelt forgalmú, frekventált helyszíneire. Többek között a pesti rakpart északi részére, a Deák térre és a Petőfi térre.
A tartályok anyagukból és vastagságukból adódóan jobban ellenállnak a fagynak, a hőnek, az UV sugárzásnak, a szennyeződésnek és a rongálásnak is. Már a huligánoknak is nehezebb dolguk van, hiszen bordázott külsejüknek köszönhetően nehezebb tapad meg rajtuk a matrica, illetve a plakát.
A telepítések során a leginkább elhasználódott szemeteseket cserélték le új, nagyobb, talajhoz rögzített verziókra. A kihelyezett tárolók átlagosan 30, de van, ahol 80 literrel is nagyobbak, mint korábbiak.
Amennyiben kedvező lesz a fővárosi fogadtatás az új típusú hulladékgyűjtők kapcsán, a vállalat munkatársai a tesztidőszakot követően is folytatják a régi szeméttárolók cseréjét.
Tizennégy vagonnyi szemét úszott a Tiszán - Újabb folyómentő akció indul
Ismét elindul a Call-Action program, aminek a célja, hogy a Tiszát és a mellékfolyóit megtisztítsák a több ezer tonnányi Pet-palacktól és egyéb más hulladéktól.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Hiába a tülekedés, totálisan megtelt a BEM Center