Megszűntek a korlátozások, ismét teljeskörűen használható a víz a székesfehérvári Szent György Kórházban - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hétfőn.
Mint írták, az NNGYK a hétfői napon felszólította a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházat, hogy vonja vissza saját hatáskörében hozott és fenntartott valamennyi vízfogyasztási korlátozó intézkedését.
Közleményükben az áll, hogy a vizsgálati eredmények igazolása alapján a vízbiztonsági engedéllyel rendelkező adagolószivattyú beépítése, a folyamatos fertőtlenítés beállítása, valamint a vízhálózat átmosatása eredményre vezetett azokon a helyeken, ahol rendeltetésszerűen használják a vizes szerelvényeket. Így további vízfogyasztási korlátozásokra nincs szükség.
A székesfehérvári kórházban július 27-től kezdődően egy olyan kórokozót mutattak ki az intézményben, ami miatt nem lehetett ivóvízként használni, és a csecsemőket sem lehetett fürdetni benne.
Még mindig veszélyes a csapvíz a székesfehérvári kórházban
Tizenkét önkormányzati intézményben vizsgálták a vezetékes vizet, de fertőzést egyelőre csak a kórház és az Árpád Technikum épületében találtak; a kórház és polgármester szerint a betegellátás és a tanévkezdés biztonságos.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás