Budapest után a legtöbb kínai befektetés Csongrád-Csanád vármegyében található, az élén a szegedi BYD-autógyárral, amely a tervek szerint 2025 végén nyit. Ezt követi egy hongkongi hátterű alumíniumitaldoboz-gyár, amelyet Makón hoznak létre.
Ennek megfelelően a vármegye székhelyén, Szegeden idén szeptember óta már tíz általános és középiskolában érhető el az angol mellett a mandarin nyelv oktatása is, a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetének köszönhetően.
Zoltai Alexandra Kína-szakértő az Indexnek azt mondta, nagyjából 430 szegedi általános és középiskolás tanul kínai nyelven, ami a pandémiát követően évről-évre ismét növekszik. Emiatt az angol után a kínai a legpreferáltabb nyelv a városban.
Szegeden 2012 óta működik Konfuciusz Intézet, ami további öt városban érhető el.
Csalódtak Európában: kivonul a kínai akkugyártó óriás
A kínai akkumulátorgyártó Svolt megerősítette, hogy befejezi európai akkugyártó tevékenységét.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Diplomáciai szolidaritás: francia és kanadai konzulátus nyílik a Trump által áhított földön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!