A korábbi csapatkapitány, Szalai Ádám a Szerencsejáték Zrt. sajtóeseményének vendége volt, ám néhány kérdés erejéig válaszolt az újságírók futballal kapcsolatos kérdéseire is a magyar futballakadémiák munkáját összefogó és segítő Labdarúgó Módszertani Központ tanácsadója.
Az Economx egyrészt arra volt kíváncsi, hogy Szalai Ádám szerint mi lesz, mi legyen a válogatottunk szövetségi kapitányának sorsa, ugyanis felmerült annak lehetősége is, hogy Marco Rossi az Eb-szereplésünk után visszavonul és/vagy lemond.
Kapcsolódó
Nem az én feladatom megmondani, hogy Marco Rossi marad, vagy nem marad, illetve maradjon, ne maradjon, majd ő meg fogja válaszolni ezt a kérdést, és meg fogja ezt oldani
– válaszolta Szalai Ádám.
Kérdeztük az utánpótlásunk helyzetéről is, amely kapcsán azért már konkrétabb volt a korábbi Bundesliga-játékos.
Mint mondta, az utánpótlás neveléshez az kell, hogy minél több fiatalt tegyenek be az akadémiákból a felnőtt csapatokba, és szerinte január elsejétől már komoly változások történtek az akadémiák életében, működésében, és szerinte már a következő szezontól kezdve lesz a munkának pozitívuma, lesz előrelépés.
Nagy titkot nem árulok el, minél több tehetség érkezzen az akadémiákból, aminek az egyik alapja a szakmai és stratégiai képzés, a másik pedig az akadémiák és az első csapatok együttműködése
– fogalmazott Szalai Ádám.
Egy másik kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Labdarúgó Módszertani Központtal végigjárták az összes itthoni és külhoni futball-akadémiát, de meglátogattak külföldi akadémiákat a Bundesligában is, és ezeket a tapasztalatokat feldolgozzák.
Arra a kérdésre, hogy mi a magyar válogatott hiányposztja, először úgy felelt, hogy mindenképpen a csatárposzton vannak hiányosságok. Aztán arra figyelmeztetett, hogy összességében nem is érdemes posztokra lebontani ezt a kérdést,
mert nagyon kevés az olyan fiatal, akinek 18-19-20 évesen esetleg olyan lehetőségei lennének, hogy már külföldön valamelyik elitbajnokság előtti bajnokságban hétről hétre szerepelne
– tette hozzá. Óriási célnak és óriási feladatnak nevezte, hogy ezen változtassanak, mert csak így lehet a magyar válogatott továbbra is sikeres.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot